Kétféle hazaérkezés

2016. június 29. 08:11

Egyszeriben, szinte néhány nap leforgása alatt megváltozott a magyar foci iránti társadalmi attitűd: a csoportgyőzelem melletti döntetleneket, majd a „négysoros zakót” is úgy vették/veszik tudomásul, mint sikeres, ígéretes realitást!

2016. június 29. 08:11
Ludwig Emil

„Most azonban valami olyasmi történt, amilyent eddig nem láthattunk: a magyar válogatott úgy szólván (megint) győzedelmes seregként tért haza. Kétfelől vízsugár-koszorú övezte a játékosokkal földet érő gépet a repülőtéren, a Hősök terére díszes busszal érkező kedvenceket – Storck Mestert beleértve – ünneplő tömeg várta. Egyszeriben, szinte néhány nap leforgása alatt megváltozott a magyar foci iránti társadalmi attitűd: a csoportgyőzelem melletti döntetleneket, majd a »négysoros zakót« is úgy vették/veszik tudomásul, mint sikeres, ígéretes realitást! A tarka, magyar nemzeti színekbe öltözött, zászlót lobogtató közönség soraiban feltűnően sok a gyerek, tinédzser, fiatal nő és férfi.

A sport és főleg a labdarúgás a 21. század világvallásává lesz. Írás közben a fülembe költözött Ady Endre nagyszerű versének töredéke 1918-ból: »Éhe kenyérnek, éhe a Szónak, Éhe a Szépnek hajt titeket«. Majd’ száz évvel később, egy új világban nyugodtan hozzátehetjük: Éhe a gólnak, éhe a sikernek! ”

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mich
2016. június 29. 12:36
Mich [Hozzászóló] 2016. június 27. 23:01 "Ez egy óriási pozitív fejlemény (és óriási pofon a libsibolsi ellendrukkereknek...), hogy a magyarok ma így fogadják a csapatjukat egy nagy zakó után is... (v.ö.: az Aranycsapat az 1954-es világbajnokság ezüstérmével, egyetlen egygólos vereség után, megvetés tárgya volt és úgy lopakodott be az országba...)" Hát ez valóban nagy különbség!
Csomorkany
2016. június 29. 10:19
Jajj, ne már! Most akkor minden újságíró meghülyült? Ki a lószar tekinti ígéretesnek a 0:4-et? Az az ígéretes, ami előtte volt. Amikor győztünk, meg csoportelsők lettünk, kezitcsókolom!
kumkum
2016. június 29. 10:15
„Most azonban valami olyasmi történt, amilyent eddig nem láthattunk: a magyar válogatott úgy szólván (megint) győzedelmes seregként tért haza" Talan azert, mert most azonban valami mas olyasmi is történt, amilyent eddig nem láthattunk: A magyar valogatott egy nemzetkozi tornan jol jatszott. Ugyanis a szerzo altal sorolt eredmenyek mind edesanyam szuletese elott tortentek. "a csoportgyőzelem melletti döntetleneket, majd a »négysoros zakót« is úgy vették/veszik tudomásul, mint sikeres..." Gyanitom, hogy a szerzo nem nezte a meccseket. A portugalok elleni dontetlen pl messze a csoportkorok legjobb meccse volt. Felidoben mar az eredmeny sem erdekelt; csak bamultam a regota vagyott szinvonalas meccset a magyar csapattol.
Ëmëhntëhtt-Ré
2016. június 29. 08:32
Megváltozott attitűdről majd akkor beszéljünk, ha a Paks- MTK bajnokin majd nem 500 néző lesz, hanem 5 ezer.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!