Egy órán át tárgyalt Demjánnal Orbán

2016. június 13. 20:03

Megerősítette a miniszterelnök sajtófőnöke, hogy Demján Sándorral, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnökével tárgyalt hétfő délután Orbán Viktor. Egy órán keresztül beszéltek, hogy mi hangzott el, nem derült még ki.

2016. június 13. 20:03

Demján Sándorral, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnökével tárgyalt hétfő délután Orbán Viktor miniszterelnök, erősítette meg az erről szóló sajtóhíreket Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke az MTI-nek. A nagyjából egyórás megbeszélés a miniszterelnök parlamenti dolgozószobájában zajlott.

Havasi Bertalan az egyeztetés tartalmáról nem mondott részleteket, annyit közölt, hogy a takarékszövetkezetekről volt szó. Demján Sándor május végén a miniszterelnöknek küldött levelében azt írta, hogy a takarékszövetkezeti integráció célja a szövetkezeti szektor eredményének és vagyonának növelése volt, az eddigi események azonban ennek ellenkezőjét támasztják alá, ezért a célok teljesülését meg kell vizsgálni.

Válaszában a kormányfő kijelentette, hogy sikeresnek ítéli és lezártnak tekinti a takarékszövetkezeti rendszer átalakítását, kétes ügyletektől való megszabadítását és feltőkésítését, ugyanakkor elfogadja Demján Sándor véleményét, hogy a takarékszövetkezeti rendszer nem működhet megfelelő felügyelet nélkül.

Június 7-én az Országgyűlés arról döntött, hogy a Magyar Nemzeti Bank bankfelügyeleti ellenőrzése alá helyezi a teljes takarékszövetkezeti rendszert.

Összesen 23 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukagyerek
2016. június 14. 09:59
Területfelosztásról?
balbako_
2016. június 14. 06:51
Demján állított valamit és Orbán kíváncsi vo9lt vannak-e bizonyítékai is. Ha vannak, akkor akkor az MNB felügyelet tisztázza ki követett el vétséget.
korona
2016. június 13. 20:17
Nekem elegem van már abból, hogy olyan pártokat finanszíroz az állam, akiknek nézeteivel nem értek egyet. Minden pártot tartsanak el a párttagok! Mivel én egyik pártban sem vagyok, így az adómból NE vonjanak le olyan pénzt, amelyet magam sem adtam volna oda ezeknek a csoportosulásoknak! Elegem van ebből! Minden pártot pénzeljenek a rászavazók, párttagjaik!
Laibach
2016. június 13. 20:13
Spéder rehabilitációjáról és újratemetéséről....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!