Az MSZP szerint jogállami döntést hozott a Kúria

2016. április 06. 12:06

Jogállami döntést hozott a Kúria, amikor Erdősi Lászlóné jogsértéssel beadott népszavazási kérdését megsemmisítette, a szocialista Nyakó István kérdését pedig hitelesítette a vasárnapi zárva tartással kapcsolatban – mondta Lukács Zoltán, az MSZP alelnöke szerda reggel.

2016. április 06. 12:06

Az MSZP szerint jogállami döntést hozott szerdán a Kúria az üzletek vasárnapi zárva tartásával kapcsolatos beadványok ügyében. Lukács Zoltán, az MSZP alelnöke, aki hajnal óta a Nemzeti Választási Iroda budapesti épületénél várakozott, az MTI-nek elmondta, azt szeretnék, ha közös aláírásgyűjtési kampány lenne a bérplafonnal kapcsolatos és a földügyben tett népszavazási kezdeményezéssel. Utóbbi kettőben már megkezdődött az aláírásgyűjtés – jelezte.

Az ellenzéki politikus azt mondta, ezek a népszavazások már arról szólnak, hogy az emberek végre szabadon kifejezhetik ellenérzésüket a kormány politikájával szemben, azaz ezek kormányellenes népszavazások lesznek. Lukács Zoltán azt mondta, mindenre fel voltak készülve, de a Kúria olyan döntést hozott, amire leginkább számítottak: Erdősi Lászlóné jogsértéssel beadott népszavazási kérdését megsemmisítette, a szocialista Nyakó István kérdését hitelesítette. Hozzátette: az aláírásgyűjtés napokon belül kezdődhet.

Reggel fél öttől várakozott

Az MSZP frakcióvezető-helyettese beszámolt arról, hogy reggel fél öttől várakozott az NVI épülete előtt, az ajtót 6 órakor nyitották ki. Nem volt semmi probléma – folytatta –, azon kívül, hogy „egy érdekes arénát alakított itt ki a Nemzeti Választási Iroda”

Ezzel arra utalt, hogy az időbélyegzőt – amely korábban, így február 23-án is még a porta előtt, egy szűk előtérben volt – áthelyezték a beléptető kapun túlra, az aula közepére, köré pedig egy nagyjából másfél méter sugarú körben, fekete-sárga színű szalagot ragasztottak a földre. A bélyegzőt több ipari kamera is figyelte, az egyiket közvetlenül fölé függesztették fel. Lukács Zoltán, aki szükség esetén az új népszavazási kezdeményezést benyújtotta volna, a döntés megismeréséig a szalag mögött várakozott, ugyanis a körön belül nem volt szabad tartózkodnia.

Nyakó István, akit a február 23-án kopasz férfiak akadályoztak meg abban, hogy elsőként nyújtsa be népszavazási kérdését, közölte, elveszett a bizalma a választási szervekben, ezért azt fogja javasolni, hogy kérjenek fel köztiszteletben álló embereket egy „valódi” választási bizottság létrehozására. Elmondta, 11 ezer szavazókörbe két-két delegáltat kell küldeni, ők a „valódi” választási bizottság helyi emberei lesznek, részt vesznek a szavazatok számlálásában, majd a számadatokat továbbítják a megyei, majd az országos választási bizottságnak.

Hétfő reggel óta ügyeletet tartottak a szocialisták

Nyakó István szerint a szavazás napjáig ennek a testületnek afelett kellene őrködnie, hogy a hatalom ne tudja megfélemlíteni, terrorizálni az embereket annak érdekében, hogy ne írják alá az aláírásgyűjtő íveket. Hozzátette: beszélni fog a földügyben népszavazást kezdeményező Gőgös Zoltánnal, az MSZP elnökhelyettesével és az állami vezetők bérplafonjának ügyében népszavazást kezdeményező Kész Zoltán független országgyűlési képviselővel, hogy közösen gyűjtsék össze az aláírásokat. „Egységben az erő” – indokolta az összefogást.

A szocialisták hétfő reggel óta ügyeletet tartottak az NVI épülete előtt, hogy a Kúria döntésének függvényében mindenképpen ők adhassák be elsőként új népszavazási kezdeményezésüket, erre azonban a Kúria szerdai döntése után nem volt szükség. A Kúria megváltoztatta a Nemzeti Választási Bizottság döntését és hitelesítette Nyakó István vasárnapi boltzárral kapcsolatban benyújtott népszavazási kérdésének aláírásgyűjtő ívét. A kérdés úgy hangzik: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés semmisítse meg a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvényt?”

A bíróság szerint a rendeltetésszerű joggyakorlás és az esélyegyenlőség elveinek a sérelme miatt Nyakó István kérdését kell elsőként benyújtottnak tekintetni.

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
civilina
2016. április 06. 17:54
"Az MSZP szerint jogállami döntést hozott szerdán a Kúria az üzletek vasárnapi zárva tartásával kapcsolatos beadványok ügyében." Ne örüljön annyira ennek a jogállami döntésnek elnök úr, mert könnyen az mszp veszte lehet.
KannibálTatárÚr
2016. április 06. 17:22
A kúria csak azt bizonyította, hogy részrehajló. Ebben az esetben a NVI-nek van döntési joga. Ha megfosztjuk a döntési jogától, akkor felesleges. Talán a Kúria átveszi a többi feladatát is? Vagy az NVI fog dolgozni, a Kúria meg dönteni?
Negue
2016. április 06. 14:45
Akkor most mégsem Orbán irányítása alatt működik az igazságszolgáltatás? Ugye milyen hamar lehet popókát csinálni a beszélőkénkből?
Vezetéknév Utónév
2016. április 06. 13:01
A Kúria döntése kivételesen korrekt. De ettől még az Orbán-rendszer autokráca (gyengébbek kedvéért: olyan önkényuralmi forma, ami fenntartja a demokratikus intézmények működésének látszatát, de a választók nem tudnak érdemben beleszólni a hatalomgyakorlásba, a jogállami keretek, a fékek és ellensúlyok csak feltételesen érvényesülnek). Biztos vagyok benne, hogy a Fidesz most is megtalálja a habonyi trükköt a népszavazás megfúrására.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!