Szépen növekedünk, de a térség így is lehagy minket

2016. március 09. 09:18

Nagyon jól teljesített régiónk a 2015-ös Eurostat adatok alapján, hiszen tekintélyesen, több mint három százalékkal növekedett a bruttó hazai termék (GDP) átlagosan. Az Európai Unió átlaga azonban sokkal gyengébb ennél, csupán 1,8 százalék, ami főként az eurozóna országainak köszönhető. Magyarország az EU országai között a tizedik legmagasabb GDP növekedést produkálta.

2016. március 09. 09:18

Beigazolódni látszanak Orbán Viktor szavai, hogy a régió lesz az EU növekedési motorja az Eurostat legújabb adatai alapján. Az Európai Unió 2015-ös, szezonálisan kiigazított GDP-növekedésének átlaga ugyanis csupán 1,8 százalék volt főleg az eurózóna államainak gyenge teljesítménye miatt, míg a régió (Lengyelország, Szlovákia, Románia, Csehország, Magyarország) átlaga 3,6 százalék. Magyarország gazdasága az Eurostat szerint 3 százalékkal nőtt. Ez a tizedik legjobb uniós adat, de a térség többi államához képest mégis lemaradásban vagyunk.

A KSH kedden azt közölte, hogy a múlt év negyedik negyedében 3,2 százalékkal, a 2015-ös év egészében pedig 2,9 százalékkal nőtt a GDP az előző év azonos időszakával összehasonlítva. Az előző negyedévhez képest 1,0 százalékkal nőtt a GDP.

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Héja
2016. március 09. 12:01
"Szépen növekedtünk, de..." Öt éve még szebben pusztultunk. A térségnek nem volt Medgyessyje, Furcsánya, Draskovicsa, Veres Janója, szdsz-e, stb. Nekünk ma is vannak ballibjeink. Szerencsére a hatalom közelébe se juthatnak.
komondor
2016. március 09. 11:44
Ekkora nyomor nem volt rég mint most. Vidéken biztos.
Berecskereki
2016. március 09. 10:59
Akik pedig el akarnak feledkezni a 8 évről itt a videó emlékeztetőül. Összecsórt fontok https://www.youtube.com/watch?v=G-2QqMR5qnI Best Of Gyurcsány-csomag Nem kell félni, nem fog fájni https://www.youtube.com/watch?v=Q-K6SujDnwQ
bunko_jobbos
2016. március 09. 10:51
Jó az eredmény meg minden. De a román, szlovák, cseh stb. mind megelőzött minket. Nekik olyan 3,4-4,5 % lett. Persze tegyük hozzá, hogy 2007-8-ban a magyar volt vagy 1%, a szlovák meg 10!!! Ahhoz képest most jobb a helyzet. Nem véletlen azonban, hogy Matolcsyék meg a kormány miért nyomja a szerkezetváltást meg a tartósságot, mert ugyan jók vagyunk, de a versenytársainkhoz képest nem. Nálunk 7% lenne a kiváló teljesítmény. Ami még megfontolandó, hogy megnézni ezen országokban az államadósság mértékét, mert mi most a 0-ás költségvetés felé közelítünk. Lehet, hogy náluk meg pörög az eladósodás. Olyan áron nem kell a 4%, akkor inkább 2,9.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!