Listázza a honvédség a lakosság terepjáróit

2016. március 03. 11:22

Sorra kapják a terepjáró- vagy mikrobusz-tulajdonosok a levelet arról, hogy szükség esetén a honvédség elvinné a járműveiket. Az érintetteknek számos adatról is nyilatkozniuk kell.

2016. március 03. 11:22

Szükség esetén a civil gépjárműveket – jellemzően a terepjárókat és mikrobuszokat – is igénybe vehetni a honvédség – közölte az RTL Klub híradója. Ennek kapcsán kezdődött most összeírás: számos gépjármű-tulajdonos kapott ehhez kapcsolódóan levelet a napokban.

Az érintetteknek minden év március 31-éig adatszolgáltatási kötelezettségük van: be kell számolniuk arról, hogy ha eladták az autót, ha kivonták a forgalomból, de még a javításáról és a kölcsönbe-, valamint bérbeadásáról is. Ha ezt valaki elmulasztja, akkor 100 ezertől 300 ezer forintig, alapítványok és cégek esetében pedig akár 3 millió forintig terjedő bírságot is kaphatnak.

Ha valakinek kéri a gépjárműjét a honvédség, akkor a forgalmi engedélyen túl érvényes műszakival, pótkerékkel és tele tankkal kell átadnia azt a katonaságnak.

A kormányzati, az országgyűlési és a jegybanki autókra viszont mindez nem vonatkozik.

Összesen 110 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csikasz
2016. március 04. 08:11
Ha Mehmet megtámadja a határt, már pedig meg fogja, akkor bizony nem csak a kocsik fognak menni. Hisz ugye van rólunk egészségügyi nyilvántartás is. Mellesleg, a rózsadombi Rózsa Center előtt szabálytalanul feltorlódó terepjárókkal lehet kezdeni. Délután 4-5 körül még az utca közepét is eltorlaszolják, tehát lehet belőlük bőséggel válogatni.
tevevanegypupu
2016. március 03. 23:06
A rádiókat még nem kérték?
Crüwel
2016. március 03. 16:46
Mi ez a levelezgetés? Valami nagy demokrácia játék? Nem is értem. Pontosan tudják kinek milyen járműve van ,hisz a levél is ez alapján megy ki.Nem szokás ezt ilyen nagy dobra verni,ha adott esetben komoly szükség lenne rá úgyis viszik. Esetleg ezután a vadászok ,sport lövők ,egyéb fegyver tartók is számíthatnak hasonló levélre? :) Persze az is simán lehet,hogy az RTL kicsit 'túlbuzgó" volt és a helyzet nem ennyire "drámai".
Akitlosz
2016. március 03. 15:52
Stadionokra van pénz, zongorákra a nemzeti banknak van pénz. Terepjárókra a hadseregnek nincsen pénz. Igaz, minek is, ha úgyis el lehet kobozni a lakosságtól. De ezzel a módszerrel a fegyver- és a lőszerhiányt ugyan nem tudják megoldani
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!