Az MSZP szerint 400-600 milliárd forintot kell az egészségügybe tenni

2016. február 11. 13:18

Főleg fizetésekre fordítana az egészségügyben 400-600 milliárd forintot az MSZP. A párt nevében nyilatkozó szocialista politikus egyenesen genocídiumnak nevezte a krónikus belgyógyászatok megszüntetésére tett javaslatot, hangsúlyozva: az ott lévők öregek és betegek egyszerre, így gyógyítani kell őket.

2016. február 11. 13:18

Az MSZP szerint 400-600 milliárd forint szükséges az egészségügyben, s ennek nagyobb részét fizetésekre kell fordítani. Tukacs István, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal ülésén tapasztaltakról azt mondta: soha nem látott egység van az ágazat szereplői között, a legfontosabbnak azt tartják, hogy pénz kell a rendszerbe, s pártja is ezt kívánja képviselni. Értékelése szerint az egészségügyi kormányzat folytatja a „tűzoltást” és szóban akarja megoldani a problémákat.

A szocialista politikus szóvá tette, hogy nem sikerült megoldani a bérszámfejtést, s emiatt mentősök és szakdolgozók tömege nem kapta meg jogos járandóságát. Bírálta azt is, hogy Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkár ápolókkal pótolná egyes feladatokban az orvosokat. Szerinte ez egy a gyakorlatban már létező helyzet legalizálásáról szól, és nem ez a megoldás, hanem Magyarországon kell tartani az orvosokat.

Genocídium a krónikus belgyógyászatok megszüntetése

Tukács István genocídiumnak nevezte a krónikus belgyógyászatok megszüntetésére tett javaslatot, hangsúlyozva: az ott lévők öregek és betegek egyszerre, így gyógyítani kell őket. Az MSZP a 2016-os költségvetéshez hasonlóan a 2017-es büdzséhez is megteszi majd módosító javaslatait, „a parlament nyelvére fordítja le az egészségügyben dolgozók követeléseit” – fogalmazott, megjegyezve: továbbra is önálló egészségügyi tárcát és Balog Zoltán távozását tartják szükségesnek.

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
áfonya
2016. február 12. 05:35
Gyurcsányék 360-670-980 milliárdot kivontak az egészségügyből .Tegyék vissza ,nem számoltak el a nagy hiánnyal ,meg van a pénz csak meg kell nevezni a KÖRMÖSÖKET A KISKIRÁLYOKAT.
áfonya
2016. február 12. 05:32
Norvég alapítvány kasszáját Soros elvtárs feltöltötte ,elkezdik a tünciző sorozat ,,,,csend volt üres volt a kassza.
zolka50.50
2016. február 11. 20:44
Aha! Aztán jövőre ki fogja fizetni?
GV0917
2016. február 11. 17:29
Hááát-tegye bele az MSZP!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!