Az ellenzék nekiugrott a fővárosi költségvetésnek

2016. február 17. 11:08

Budapest elfogadott költségvetésében 15 milliárdos hiány van betervezve, hiába vonták be a tavalyi többletet is a tervezés során. A Demokratikus Koalíció szerint válság, a Párbeszéd Magyarországért szerint eladósodás, az LMP szerint vagyonfelélés, a Jobbik szerint pedig a fejlesztések lassulása következik.

2016. február 17. 11:08

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Budapest válságban van és ezt jól mutatja az idei büdzséje is, amely egy válságköltségvetés. Gy. Németh Erzsébet, az ellenzéki párt budapesti képviselője szerdán, a Fővárosi Közgyűlés ülését megelőzően tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, a városvezetés 2010 után letért arról az útról, amely a működési megtakarításokkal teremtett fedezetet a fejlesztésekre.

A DK képviselője szólt továbbá arról is, hogy a közgyűlés azért vette le napirendjéről a 3-as metró pótlására szánt új buszok beszerzését, mert a kérdésben nincs egyetértés a főpolgármester és a Fidesz között. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy értesüléseik szerint felmerült az óbudai buszgarázs bezárása, ami 650 munkahelyet veszélyeztetne.

PM: Hitelfelvétel és vagyonfelélés lesz

A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint az eladósodás és a szűkölködés évei következnek Budapesten a város idei költségvetése alapján.

Karácsony Gergely, az ellenzéki párt budapesti képviselője, Zugló polgármestere szerdán, a Fővárosi Közgyűlés ülését megelőzően tartott sajtótájékoztatón elmondta, a büdzsén jól látszik, hogy Budapest kimarad az uniós fejlesztési forrásokból, továbbá az is, hogy a kormány politikája és a rezsicsökkentés mekkora károkat okoz.

Miközben a kormány különböző sport- és más kiemelt beruházásokat sok milliárd forintokkal támogat, addig például a 3-as metró felújítása csak hitelből valósítható meg — fejtette ki, hozzátéve, ez is azt mutatja, hogy a költségvetés hitelfelvétel és vagyonfelélés nélkül nem állja meg a helyét.

LMP: Megalapozatlan a büdzsé

Az LMP szerint a főváros vezetése a folyamatos vagyonfelélés ellenére csak több megalapozatlan bevétellel tudta elkészíteni Budapest idei költségvetését.

Csárdi Antal, az ellenzéki párt budapesti képviselője szerdán, a Fővárosi Közgyűlés ülését megelőzően tartott sajtótájékoztatóján példaként említette, hogy a városvezetés aránytalanul magas parkolási bevételekkel számol. Elfogadhatatlannak nevezte továbbá, hogy a büdzsében szerepel a 12,6 milliárd forintos állami támogatás az agglomerációs közlekedésre, miközben arról nincs hivatalos megállapodás.

Kiemelte, hogy a 3-as metró felújítását csak úgy tartják elfogadhatónak, ha a vonal használatát a mozgáskorlátozottaknak is lehetővé teszik. Csárdi Antal a rendőrség által betarthatatlannak nevezte a városvezetés szmogriadóról szóló javaslatát, amely az autók környezetvédelmi besorolása alapján vezetne be tiltásokat. Az LMP ezért azt javasolja, hogy Budapest térjen vissza ahhoz a gyakorlathoz, amelyben a páros és páratlan rendszámmal rendelkező autók csak váltott napokon közlekedhetnek a szmogriadó alatt.

 

Jobbik: Ez egy szegénységi bizonyítvány

A Jobbik szerint Budapest idei költségvetése valójában egy szegénységi bizonyítvány, hiszen az fejlesztésekre csak akkor hagy lehetőséget, ha azok elengedhetetlenül szükségesek.

Tokody Marcell, az ellenzéki párt budapesti képviselője szerdán, a Fővárosi Közgyűlés ülését megelőzően tartott sajtótájékoztatón elfogadhatatlannak nevezte, hogy a költségvetés sok helyen csökkentett kiadásokkal számol.

Tokody Marcell kiemelte, a közműcégek rezsicsökkentés miatti folyamatos kompenzációigénye további kockázatokat rejt a költségvetésben. A rezsicsökkentést ezzel tulajdonképpen az állampolgárok fizetik meg, csak nem közvetlenül, hanem az önkormányzaton keresztül — értékelt.

 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!