Bürokráciacsökkentés: hány embert vessünk az oroszlánok elé?

2016. február 10. 10:54

Először azt kéne átgondolni: milyen feladatokat lásson el az állam. Aki alapvetően hisz abban, hogy felnőtt emberek tudják, mik az értékeik, céljaik és hogyan érjék el őket társaikkal önkéntesen együttműködve, az nyilván minél kevesebb feladatot bízna az államra.

2016. február 10. 10:54
Ansinn

Először azt kéne átgondolni: milyen feladatokat lásson el az állam. Ez politikai döntés. Aki alapvetően hisz abban, hogy felnőtt emberek tudják, mik az értékeik, céljaik és hogyan érjék el őket társaikkal önkéntesen együttműködve, az nyilván minél kevesebb feladatot bízna az államra. Aki rossz véleménnyel van az emberekről – pl. azt feltételezi, hogy mindenkit csak a nyers haszonlesés vezérel (kivéve természetesen őt és barátait), emiatt egymás torkát vágnák el kooperáció és kölcsönösen előnyös (ezt a fogalmat persze sokan nem ismerik) csere helyett, az nyilván többet.

Aki szerint pedig az emberek olyan hülyék, hogy még önmaguktól is meg kell őket védeni, az még többet. Itt az dönt, kinél van a politikai hatalom. Ja, igen, akit meg csak az érdekel, hogy nála legyen, az a totális – mindent és különösképpen az önálló erőket szabályozó és ellenőrző – állam felé hajlik. Legfeljebb mellébeszél, tengernyi semmitmondó információval rejti el a lényeget.

Ha sikerül tisztázni, mi is az állam dolga, akkor lehet eltűnődni azon, hogy hol is kell azt elvégezni. Helyben? Központilag? Vagyis alulról épüljön fel az államszervezet, vagy inkább felülről? (Hozzáértőknek: bottom up vagy top down) Ez is ideológiai kérdés: az individuumban és önkéntes kooperációban bízók a helyi közösségek döntési jogait helyezik előtérbe, az őket lenézők a központi akarat lebontását. Végül itt is a politika dönt.

A dolog innentől kezdve válik szakkérdéssé. Ha a fentiekről világos kép van, akkor jön az, hogy milyen erőforrásokra – intézményekre, emberekre, technikára, stb. – van szükség adott feladat adott helyen történő ellátására és persze ellenőrzésére. Most lehet kockákat és összekötő vonalakat, sőt nyilakat rajzolgatni és marakodni az adófizetők pénzéért. Ha a meccset lejátszották, akkor jön az, hogy a meglevő szervezetekre szükség van-e, alkalmasak-e a feladatuk elvégzésre, kell-e újakat létrehozni. E folyamat végén már előállhat a Lázár-lista, és nem fognak azon vitatkozni, hogy hatezer, vagy százezer ember felesleges az állami intézményrendszerben.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Békanász a hasadon
2016. február 10. 15:50
"Aki alapvetően hisz abban, hogy felnőtt emberek tudják, mik az értékeik, céljaik és hogyan érjék el őket" Nem hiszek abban, hogy minden felnőtt ember tudja, mik az értékei, céljai és hogyan érje el AZOKAT. Ha igy lenne, nem lenne szükség törvényekre.
KannibálTatárÚr
2016. február 10. 11:31
Nem kell állam. Ezzel együtt jár, hogy törvények sem kellenek. Aki birja, marja. Mert bizony ne legyen az, hogy annak, akinek százezer hektáros birtoka van, védi az állam a birtokát azzal szemben, akinek nincs betevő falatja. Akinek nincs, ott rabol, ahol talál, akinek van, az meg védje meg MAGA a tulajdonát, ne pedig a nélkülözők által befizetett adókból az állam. LE AZ ÁLLAMMAL!!! Az ilyen szinten már az állatsorból kiemelkedő előember is túljutott. Sőt, a mai csoportokban élő állatok is. Az egész csoport megélhetését biztosítja az összetartás, nem csak a kivételezett rangosabbakét. A liberalizmus a csoportokban élő állatok szintje alá akarja süllyeszteni az emberiséget.
noMores
2016. február 10. 11:02
Én mindenem rábízom az államra, hisz már az általános iskolában (65-ben) azt oktatták, hogy az állam a legjobb gazda, és a magántőke undorító kapzsisághoz vezet. Ezért is nagyon szép eszme, hogy újra központosítanak mindent, igenis legyen újra központi állami elosztás, mert az állam - élén ezzel a derék fiatalember Orbán Viktorral - tudja, hogy mi a jó a népének, és úgy osztja a közvagyont, olyan igazságosan, ahogy nekünk arra szükségünk van.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!