555 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma öt év alatt

2015. október 28. 11:48

Az NGM államtitkára bejelentette: a 2010-es kormányváltás óta 555 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma Magyarországon. A növekedés döntően a versenyszférában következett be, ahol 332 ezerrel dolgoznak többen, mint öt éve.

2015. október 28. 11:48

A 2010-es kormányváltás óta 555 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma Magyarországon, a növekedés döntően a versenyszférában következett be, ahol 332 ezerrel dolgoznak többen, mint öt éve - mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium unkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára szerdán, Budapesten. Az elmúlt időszak munkaerőpiaci eredményeit értékelő sajtótájékoztatón az államtitkár hozzátette: öt év alatt 64,8 százalékra javult a foglalkoztatási ráta 54,6 százalékról, míg a munkanélküliségi ráta 6,5 százalékra csökkent az öt évvel ezelőtti 11,6 százalékról. Jól látszik a foglalkoztatás terén is, hogy működnek a magyar reformok – jelentette ki az államtitkár. A rendszerváltás óta nem volt ennyi embernek munkája Magyarországon, mint most – tette hozzá. Az államtitkár beszámolt arról, hogy a tervek szerint 2015 végén indul a Társadalmi célú vállalkozások ösztönzése – támogató szolgáltatások című kiemelt projekt és a hozzá kapcsolódó pályázat, amelyre 7,3 milliárd forintot különített el a kormány. A programban részt vevő, a társadalmi és üzleti céllal egyaránt rendelkező, úgynevezett „társadalmi vállalkozások” képzési- és bértámogatásban részesülhetek a vállalkozásfejlesztést, üzleti fenntarthatóságot, valamint munkanélküliek és inaktívak foglalkoztatását elősegítő tevékenységekhez.

 
Cseresnyés Péter kitért az október elején indult, a 25 év alatti álláskeresők és inaktívak foglalkoztatását támogató, Út a munkaerőpiacra elnevezésű programra is. A 102 milliárd forintból megvalósuló, 2018 végéig tartó projekt segítségével mintegy 96 ezer álláskereső esélyei javulhatnak, csaknem 50 ezren helyezkedhetnek el az elsődleges munkaerőpiacon és nagyságrendileg ugyanennyi ember képzése valósulhat meg a következő években – ismertette. Cseresnyés Péter szerint a kiemelkedő foglalkoztatási eredmények annak köszönhetők, hogy a kormány a foglalkoztatás növelését helyezte a gazdaság- és társadalompolitikai célkitűzések fókuszába. Mint mondta, a 2013-ban indított Munkahelyvédemi akcióterv „eddig soha nem látott mértékű támogatást” biztosított a hátrányos helyzetű munkavállalók foglalkoztatásához az alkalmazási költségek célzott csökkentésén keresztül. 2015 augusztusáig a versenyszférában több, mint 310 milliárd forint munkahelyvédelmi kedvezményt vettek igénybe a foglalkoztatók – ismertette. Az akcióterv segítségével 2013-hoz képest 230 ezerrel több hátrányos helyzetű munkavállalót foglalkoztatnak a versenyszférában – mondta az NGM államtitkára.

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tintamin
2015. október 28. 16:14
És igen, visszatért Hofi örökbecsű axiómája! A fidesz állítja elő a statisztikát, kurvajó a helyzet, emberek? Éljen a közmunkások (szolgák, cselédek, inasok, csicskák) országa, már félmillióval többen vannak! Várható, hogy papíron el fogják érni 10 év alatt a milliót. Mondjuk nem veszik figyelembe, hogy hányan hagyták abba, csak azt, hogy hányan kezdték el a munkát, így pár év múlva már 20millió magyar fog dolgozni:DD Baromarcok ezek a fideszék rendesen.
Pinter68
2015. október 28. 15:36
Azért én még nem bontanék pezsgőt erre a "bombasztikus" bejelentésre. Erős a gyanúm, hogy ez most megint az a statisztika, ami a foglalkoztatottak körébe beleveszi a külföldön dolgozókat és a közmunkásokat is. Mert hogy az eddigi riportok mind arról szóltak, hogy a versenyszférában elenyésző mértékben nőtt a foglalkoztatottság. Most meg hirtelen 300 ezer fölé ugrott. Legalábbis az NGM szerint.
Vezetéknév Utónév
2015. október 28. 13:54
Ha az államnak adóbevételt nem termelő, éhbért kereső közmunkásokat és az emigráltakat kivonjuk az összes foglalkoztatottak számából akkor még annyian sem dolgoznak, mint a Gyurcsány-éra végén. Kinek jó az, hogy átverjük magunkat ezzel a statisztika-hamisítással?
gudmen
2015. október 28. 13:18
most ez komoly? ezek a kokler genyok beleszámolják a külföldön munkavállalokat?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!