Új szobrot szeretnének a Szabadság térre

2015. július 31. 08:48

Szoborpark lesz a Szabadság térből, ha minden így megy tovább: most a honlapja szerint, a neve ellenére külföldi partnerséggel nem rendelkező Gulágkutatók Nemzetközi Társaságának alelnöke javasolt oda egy emlékművet, amely a szovjet megszállás áldozataira emlékezik.

2015. július 31. 08:48

A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve alkalmából szükséges volna felállítani a szovjet megszállás áldozatainak központi emlékművét, jelentette ki a Gulágkutatók Nemzetközi Társaságának alelnöke pénteken az M1-en.

Az emlékmű legméltóbb helye a budapesti Szabadság tér, hiszen ott már áll a német megszállás áldozatainak emlékműve, közölte Bognár Zalán. A megvalósítás annál is inkább szükséges, mert a szovjet megszállás nyomán az ország akkori területéről mintegy 900 ezer embert hurcoltak a Szovjetunióba, politikai fogolyként, hadifogolyként és málenkíj robotra, tette hozzá. Bognár Zalán úgy vélekedett: időszerű volna az ország 47 településen egykor működő 56 szovjet tábor emlékhellyé nyilvánítása is. Hozzátette, hogy csak négynek jelöli helyét emléktábla, és csupán egy helyen áll emlékmű.

A téma kutatása azért is időszerű, mert egyre kevesebben vannak azok a túlélők, akik be tudnak számolni a 70 évvel ezelőtt történtekről. Ez azért is fontos, mert a korabeli dokumentáció döntő része megsemmisült, mondta Bognár Zalán az MTI híre szerint.

A Gulágkutatók Nemzetközi Társasága székhelye Miskolcon van, honlapja szerint külföldi partnere (neve ellenére) nincs, angol nyelvű oldaluk három bekezdésnyi szövegből áll.

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Amondó
2015. augusztus 15. 21:35
Az obeliszk rettenetes diplomáciai bonyodalmak forrása lesz. Az emberiség háborúinak ősi hagyományait kell felidézni. Eszerint, miután a győztes törzs, a legyőzött törzs férfiait kardélre hányta, kasztrálta, rabszolgáivá tette és asszonyait, lányait megerőszakolta, a diadal helyszínén fallikus szimbólumot (pl. obeliszket) állított saját örök dicsőségére. A legyőzöttek utódainak pedig szent kötelessége az emlékmű előtti hódolat. (Mellesleg ezen utódok már a győzteseknek is ivadékai.) Ez nem egyedi, hanem általános rítus, valamilyen formában mindig így volt, de a Szabadság téren most egy igen bonyolult körülmény üti fel a fejét. Szovjet hősi emlékműről van szó, melyet a jelenlegi országleosztás szerinti Oroszország tekint saját szent szimbólumának. Ámde az egykori diadalmas Szovjetúniónak ma több más - mérsékelten diadalmas - utódállama is létezik, közöttük a legnagyobb: Ukrajna. És Magyarország elfoglalása épp a 2.,3.,4. Ukrán Front haditette volt. A két valaha egybekovácsolt győzedelmes ország között most igencsak puskaporos a viszony, sőt még sokkal rosszabbra van kilátás. Nem tudunk kibújni az állasfoglalás alól, már csak azért sem, mert Ukrajna valamilyen formában csatlakozni fog az EU-hoz. Ez pedig számunkra (amellett, hogy a gatyánk is rámegy) azzal jár, hogy eggyel több főnökünk lesz. A Szabadság térnél maradva, példátlanul kényes helyzet állhat elő, ha az ukránok véletlenül rácsodálkoznak a diadalmas szovjet emlékműre és magukénak követelik. Követelésüket mindent elsöprő érvekkel, történelmi tényekkel tudják indokolni, mondván, hogy 1945-ben az ukránok önfeláldozó hősiessége szabadította fel Magyarországot a magyar elnyomás alól. Elgondolni is rossz. hogy a jelenlegi kelet-ukrajnai harcok átterjedhetnek a Szabadság térre, ott fognak majd egymásra lövöldözni az emlékmű birtoklásáért. A magyarember persze nem számít, de képzeljük el, ha egy fűben szendergő afgán menekült hátizsákját, benne a bankkártyát, telibetalálna egy eltévedt golyó. Idáig azért nem fajulhat a helyzet, könnyű átvágni a gordiuszi csomót: egy másik obeliszket is emelni kell a téren, méghozzá az ukránok dicsőségére. Ha majd azzal folytatódik a vita, hogy melyik obeliszk legyen a nagyobb, melyik legyen éjszakára jobban kivilágítva és hogy a fenébe oldható meg az így előállt újabb kényes diplomáciai helyzet, akkor már egy nálam okasabb embert tessék megkérdezni.
Mindjárt
2015. július 31. 17:12
Csak a patkányoknak nem tetszik ha a magyarok emléket akarnak állítani a kommuniszmus áldozatainak.
kjkj945
2015. július 31. 15:14
http://www.flagmagazin.hu/userfiles/text/szabadsagter00(1).jpg átalakítják ilyenné?
Zokni
2015. július 31. 14:23
Ez most már megint mi? Ilyenkor szoktam felemlegetni azt a 70-80 ezer katonaembert, akit Horthy Miklós és díszkormányai simán az Orosz honban hagytak a polgárháború alatt és után, és egyáltalán. Közben kifejezetten félve, és titkosrendőrséget mozgósítva, hogy a MÉGIS, saját erőből hazaérkezők ne folytassanak direkt vörös agitációt a földesuruk ellen... Annyi beteg állat van. Sztem ez nem is hír.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!