MSZP: Még kevesebb támogatás juthat a szegényeknek

2015. július 16. 12:43

Korózs Lajos szerint elfogadhatatlan, hogy a szociális segélyezés az önkormányzatokhoz került, így a szegényeknek kevesebb támogatás jut. Az MSZP ezért azt kezdeményezi, hogy az állam normatív módon garantálja a lakhatási és méltányossági támogatásokat.

2015. július 16. 12:43

Az MSZP elfogadhatatlannak tartja a szociális segélyezés önkormányzatokhoz rendelését, mivel azzal a szegények még kevesebb támogatást kapnak. Erről Korózs Lajos, a szocialisták országgyűlési képviselője beszélt csütörtökön, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. Kiemelte, márciustól kétharmadával csökkent a lakhatási támogatásban részesülők aránya, a segítség folyósításához pedig több esetben hatalmaskodó feltételeket köt az önkormányzat.

Az MSZP a helyzet javítása érdekében továbbra is azt kezdeményezi, hogy az állam normatív módon garantálja a lakhatási és méltányossági támogatásokat – fejtette ki Korózs Lajos. Az ellenzéki politikus emellett azonnali intézkedést kért a kormánytól a szociális szférában dolgozó mintegy 80 ezer alkalmazott bérpótlékának augusztusi kifizetése ügyében.

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2015. július 16. 21:07
A maszop tudja neki is kellene segíly a székház tartozás miatt. Persze az is ingyér A maszop fentről tudta melyik rászorultnak kell a segily. Sztem az önkormányzatoknak nagyobb a rálátásuk.
írmag
2015. július 16. 16:49
Mitől Magyar, mitől Szocialista? Párt-ból meg másikat választottunk. Az ilyen javaslatokat is félre kell tenni a győzelmetekig. Soha többé reformkommunistát se!
OberEnnsinnen
2015. július 16. 14:33
"Korózs Lajos szerint elfogadhatatlan, hogy a szegényeknek kevesebb támogatás jut." Dekódolva: most 2× annyi a szegényekre fordított támogatások összege, mint a cucilisták alatt volt. Kórozsul: kevesebb ez, mint ennek a fele volt.
illiberator
2015. július 16. 13:48
mszp gazdaságpolitika dióhéjban: segíííly segíííly segíííly De azt miből? Hát hitelből! (Bezzeg a görögök megcsinálták.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!