Lázár: 50 százalékkal emelkedhet az alacsony jövedelmű közszolgák bére

2015. július 02. 17:24

A legalacsonyabb jövedelmű közszolgálati dolgozók bérének 50 százalékos emelésére tett javaslatot csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Lázár János. A kormány áttekintette az államapparátus gépjárműveinek helyzetét és szükségtelennek tartja a 6 milliárd forintos beszerzést. Az információszabadság újraszabályozásával „a visszaéléseket szeretnénk megakadályozni”, nem az információhoz való hozzáférés alapjogát korlátozni – mondta Lázár János.

2015. július 02. 17:24
A legalacsonyabb jövedelmű közszolgálati dolgozók bérének 50 százalékos emelésére tett javaslatot csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy a 2016-os büdzsében az első fél évre 25 milliárd forintos mozgástér van a közszolgálati életpályára. Ennek igazságos elköltése érdekében a tárcavezető konzultációt kezdeményez a szakmai partnerekkel. 
 
Lázár János közlése szerint a legalacsonyabb jövedelmű vagy beosztású járási hivatali vagy kormányhivatali dolgozók 80-100 ezer forintot keresnek, cél, hogy az ő esetükben mielőbb béremelés legyen. Beszámolt arról is, hogy a kormány áttekintette az államapparátus gépjárműveinek helyzetét és szükségtelennek tartja a 6 milliárd forintos beszerzést. A következő időszakban semmilyen gépjárműbeszerzés nem lesz – jelentette ki.
 
A miniszter ismét szóba hozta, hogy három területen - az építésügyben, az adóeljárásokban és az uniós pénzek kifizetése területén - a bürokrácia csökkentése a legfontosabb feladat. Az ezzel kapcsolatos konzultációs kérdőívet 175 ezren töltötték ki a járási hivatalokban; az emberek az elvárt lépésekről, díjak, illetékek csökkentéséről fejthették ki véleményüket. Lázár János a következő fél év nagy feladataként hivatkozott a teljes adóeljárási rendszer átalakítására, amelynek során az egyszerűsítést, az átláthatóvá tételt sürgette. Utalt arra is, hogy az OECD tanulmánya szerint a vállalatoknak az adóbürokrácia jelenti a legsúlyosabb kihívást, s ez a versenyképességet veszélyezteti.
 
Számos koncepció készült az adóhivatalra vonatkozóan, ezekről vita folyik a kormányzatban – mondta a tárcavezető, kifejtve: megvizsgálják, hogyan funkcionált az eddigi struktúra. Az egyik megoldási lehetőségként beszélt arról, hogy területi szinten az adóirányítás integrálódik a kormányhivatalokba. Jelezte: még nincs döntés a kérdésben. Azt a mentalitást ugyanakkor fenntarthatatlannak nevezte, hogy az adórendszer ellenségnek tekinti az adófizetőket és vélelmekkel él velük szemben. Arra a kérdésre, hogy a változás érintheti-e Vida Ildikó NAV-elnök pozícióját, Lázár János azt felelte: először a tartalomról, a változás mélységéről kell dönteni. A tárcavezető a parlament költségvetési bizottságának javaslatára reagálva azt is közölte: az új közbeszerzési törvény az új uniós irányelvek szerint készült, ami meghatározza a kivételek körét. A hazai jogszabálynak szűk a mozgástere, így a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnak (MTVA) sem lesz lehetősége, hogy november 1-je után kivételes elbánásban részesüljön – fűzte hozzá. A testület módosító indítványában azt kérte: két területen vegyék ki az MTVA-t a jogszabály hatálya alól.
 
A Miniszterelnökség vezetője a tájékoztatón azt is elmondta: szeptember 15-ig értékelik a tárcák eddigi teljesítményét. A július elejére tervezett belső konferenciát - a bevándorlási kérdés okozta terhek miatt – augusztus 25-én tartják meg. Ezen – Matolcsy György jegybankelnök, Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora, Domokos László, az Állami Számvevőszék és Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke részvételével – az OECD országjelentését értékelik majd.
 
Az információszabadságról szóló törvény módosításával kapcsolatban arra a kérdésre, hogy miért van szükség a közérdekű adatigénylés fizetőssé tételére, Lázár János azt válaszolta: „mert nem győzzük”, előfordul ugyanis, hogy például egy-egy önkormányzatnak több tízezer oldalt kell lemásolnia. „A visszaéléseket szeretnénk megakadályozni”, nem az információhoz való hozzáférés alapjogát korlátozni – hangsúlyozta.
 
Giró-Szász András kormányzati kommunikációért felelős államtitkár ezt kiegészítve azt mondta: az Igazságügyi Minisztérium a törvénytervezet megfogalmazása során végig konzultált Péterfalvi Attilával, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökével. A jogszabály továbbra is meg fog felelni minden alkotmányos elvárásnak – közölte az államtitkár, aki szerint a módosítás célja megtartani a közérdekű adat kikérésének szabadságát, de korlátozni azt a szabadságot, hogy ezt obstruktív jelleggel, az államérdek figyelembevétele nélkül tehessék meg.

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Brigadéros
2015. július 02. 22:50
Ez a közszolga kifejezés bunkóság! A szolgáltatás és a szolga két különböző fogalom!!! A Lázár még az előző ciklusban azt mondta, hogy egy öreg választópolgár megkereste, hogy nem szeretne olyan országban élni, ahol főispánok vannak, mert régi rossz emlékek ébrednek benne...mire a Lázár teljesen meghatódott és kijárta, hogy kormánymegbízott legyen a főispánok elnevezése... Ha egy ilyen piti dolog miatt képes volt átírni az ezeréves magyar alkotmányos szerkezetben már vagy ötszáz éve meghonosodott jogintézményt, akkor ne tessék a közszolgálati dolgozókat szolgának hívni, még akkor sem ha a félművelt kofák a piacon a paradicsomot parinak írják ki... (A miniszter amúgy valóban szolgát, vagy inkább segédet jelent, de ez onnan ered, hogy a királyt segítette, szolgálta, mint akkoriban mindenki, úgyhogy ne tessék ezt idekeverni, mondom ezt az okoskodóknak...)
Akitlosz
2015. július 02. 21:25
Lázár: 50 százalékkal emelkedhet az alacsony jövedelmű közszolgák bére Akitlosz itt a kulcsszórész a -HET, azaz nem emelkedik, hanem emelkedHET, ahogy az eső is esHET, meg a lottón is meg leHET nyerni az öttalálatost azaz semmi tény csak leHETőség.
Maddox
2015. július 02. 19:56
Jó, és ez a pénz honnan lesz elvéve? Mert közben a versenyszférában nem keresünk többet.
belga
2015. július 02. 18:23
Egyrészt oké. Másrészt meggondolandó, ugyanis összecsúsznak a keresetek ha csak a legalacsonyabb fizetéseket emelik. Amikor a minimálbért jelentősen felemelték az első fidesz kormány alatt akkor ez a kívánatos pozitív hatás mellett azt is jelentette, hogy az egészségügyben dolgozóknál pl a takarítónő annyit kapott, mint az a szakdolgozó, aki középfokú végzettséggel és 10-15 éves munkaviszonnyal rendelkezett. (Erre lehet hogy az, aki netto 3-5-8 akárhányszáz ezret kap -netto- nem gondol, de ettől ez a létező valóság.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!