Iszlám Állam: május végén kezdi meg kitelepülését a magyar kontingens Erbílbe

2015. május 04. 17:52

Május végén a parancsnoki karhoz tartozó tisztekkel kezdi meg kitelepülését az iraki Erbílbe a magyar katonai kontingens, amely folyamat várhatóan augusztos végéig fejeződik be. A Bagdadban tárgyaló Szijjártó Péter szerint az iraki fővárosban nagyra becsülik a magyar kormány erőfeszítéseit, mivel a közép-európai térségből Magyarország küld elsőként katonákat a közel-keleti országba.

2015. május 04. 17:52

Május végén a parancsnoki karhoz tartozó tisztekkel kezdődik meg a magyar katonai kontingens kitelepülése az iraki Erbílbe, és augusztus végéig befejeződik az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni küzdelem keretében Irakba utazó magyar katonák kihelyezése – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn telefonon az MTI-nek bagdadi tárgyalásait követően.

A külügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy Bagdadban nagyra becsülik a magyar kormány erőfeszítéseit, mivel a közép-európai térségből Magyarország küld elsőként katonákat a közel-keleti országba. Leszögezte, nem csupán Irak vagy Magyarország, hanem egész Európa és a Közel-Kelet érdeke is az Iszlám Állam mielőbbi legyőzése, hiszen Irak stabilitása kiemelt jelentőségű Európa számára is.

Szijjártó Péter megjegyezte, az Irakba induló magyar kontingens hat összekötő tisztből, 110 szolgálatot teljesítő katonából, valamint a rotáció biztosítása érdekében Magyarországon készenlétben álló 27 katonából áll. Az MTI kérdésére a külügyminiszter azt mondta, a magyar katonák őrzésvédelmi és biztosítási funkciókat fognak ellátni Erbílben, a kurd régió fővárosában, illetve annak környékén. Ez azt jelenti, hogy a kurd város nemzetközi repülőterén található, és az iraki hadsereg, valamint a kurd harcosok, a pesmergák kiképzésére használt bázis és a kiképzőtisztek biztonságának szavatolásért felelnek majd a magyar katonák. Hasonló feladatokat látott el a magyar kontingens Afganisztánban is, ahol a kabuli repülőtér őrzésvédelméért felelt.

A külügyminiszter azt mondta, jelenleg is zajlanak a tárgyalások az olasz és az amerikai katonai kontingenssel a magyar katonák elhelyezéséről.

Szijjártó Péter az Iszlám Állam legyőzése utáni újjáépítési időszakról is tárgyalt Bagdadban. Ezzel kapcsolatban elmondta, a két ország még az idén gazdasági együttműködési megállapodást és a kettős adóztatás kizáró megegyezést írhat alá. A magyar Eximbank 20 millió dolláros hitelkeretet hozott létre, és ennek a hitelkeretnek a terhére már zajlanak a tárgyalások a két ország között autóipari, egészségipari, valamint építőipari együttműködésről.

A külügyminiszter tárgyalópartnereinek kiemelte, hogy a magyar kormány a kétoldalú együttműködés zászlóshajójaként tekint a kurd térségben két olajkutatási és kitermelési koncesszióval rendelkező MOL olaj- és gázipari vállalatra.

A felek arról is megállapodtak, a magyar kormány megteszi a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy a magyar Országgyűlés ratifikálja az Európai Unió és Irak közötti stratégiai együttműködési megállapodást. Szijjártó Péter hangsúlyozta, Magyarország úgy véli, Irak az elkövetkező időszakban az EU stratégiai energiapolitikai partnerévé válhat.

Szijjártó Péter egynapos iraki látogatásán mások mellett Fuád Maszúm iraki elnökkel, Haider al-Abádi miniszterelnökkel, Hosjar Zebari miniszterelnök-helyettessel és pénzügyminiszterrel, Ibráhim al-Dzsaafari külügy-, Háled al-Obeidi védelmi miniszterrel. Emellett a külügyminiszter Ádel Fahd es-Sersáb iraki turisztikai és régészeti miniszterrel az Irakban lerombolt ókori műemlékek és világörökségi helyszínek helyreállításáról tárgyalt. A felek megegyeztek arról, hogy magyar régészek és asszírológusok vezetésével nemzetközi együttműködést indítanak.

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Viator
2015. május 05. 11:29
Remélem ezt a peti gyereket is ledobják egy ejtőernyővel valahol Kelet-Szíriában. Meg az összes foskazánt, aki megszavazta ezt.
kjkj945
2015. május 05. 07:42
er bili
vigyor
2015. május 05. 06:48
Na jó, a tököm tele az agyhalott jobbikos fröcsögéssel. Ezek a katonák nem sorkatonák, ők katonák akartak lenni, és nem azért, hogy a seggüket vakargassák a laktanyában. Többszörös túljelentkezés van egy-egy misszióra! Másodszor, az IS nem azt támadja meg, akire haragszik, egy terrorista szervezet sem azt támadja meg, akire haragszik, ezért ennyire szarháziak. Azt támadják, akit meg tudnak támadni. Ez alapján meg hót mindegy, hogy ott vagyunk vagy sem. Az égvilágon semmi védelmet nem jelent az aktivitás hiánya. Harmadszor pedig ezek a katonák kiképzők. Azokat a nyomorultakat fogják kiképezni, akik majd kockáztatják az életüket a harcoló alakulatokban. Hogy legalább egy kicsivel több esélyük legyen életben maradni, és eredményt elérni az IS ellen. Az meg már csak hab a tortán, hogy magyarok is élnek viszonylag nagy számban abban a városban, akiknek esetleg jól esik, hogy magyar katonák is lesznek a közelben.
választópolgár
2015. május 04. 23:58
"Bagdadban nagyra becsülik a magyar kormány erőfeszítéseit, mivel a közép-európai térségből Magyarország küld elsőként katonákat a közel-keleti országba" Cserébe majd iraki kontingens érkezik a segítségünkre ha Magyarországot támadás éri? Vagy megint, mint a történelem során sokszor, hasznos idiótaként a ...pott ..sz másik végén állunk?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!