Borkai: Lázár nem mondott igazat

2015. április 23. 20:12

Valótlanságnak nevezte Győr polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján a Miniszterelnökséget vezető miniszter állítását, miszerint a győri önkormányzat pénzt fektetett Quaestor-kötvényekbe.

2015. április 23. 20:12

Borkai Zsolt kijelentette: nem érti, miként lehet az, hogy Lázár János „tájékozatlanságából fakadóan, vagy bármi mástól vezérelve” valótlanságot állít, amellyel a város 130 ezer lakosát, a város vezetését és személyesen őt negatív helyzetbe hozza.

Emlékeztetett: a győri önkormányzat április elején már tudatta, hogy nincs értékpapírja a Quaestor Zrt.-nél. Borkai Zsolt hangsúlyozta, kikéri magának, hogy valaki hazugsággal vádolja őt és a várost. A politikus a sajtótájékoztatón három dokumentumot is bemutatott, amelyek megfogalmazása szerint maximálisan igazolják, hogy Győr csak államkötvényt vásárolt. Az egyik dokumentum egy idén január 13-án kelt adásvételi szerződés, amelyből kiderül, hogy az önkormányzat államkötvényt vásárolt.

A második dokumentum az Államadósság Kezelő Központ Zrt. honlapjáról származik, amely az államkötvény megvásárlását igazolja. Borkai Zsolt közlése szerint ezt az iratot a sajtótájékoztató előtt húsz perccel nyomtatták ki. A harmadik dokumentum a Keler igazolása, amelyet április 3-án egyszer már bemutattak.

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szúnyog
2015. április 24. 11:46
A múltkor még arról volt szó, hogy bukott Győr a Quaestoron. Borkai, s kabinetfőnöke Bolla sötét figurák, végtelenül műveletlenek és bunkók. Lázárt, a mindent erőből intéző barmot sem kell bemutatni. Zabáljátok meg egymást!
Arma Gedeon
2015. április 24. 09:44
Valaki engedélyezte Lázárnak a Fidesz bomlasztását. Nagyon érdekes, mert OV-nak biztos nem érdeke, tehát ő nem ngedélyezhette. De le se állítja, vagyis nem OV a Főnök...
Secnir
2015. április 24. 08:36
imho a kivonat: http://cdn.kisalfold.hu/common/kepgaleria/cikk/243/2424221/3_N.jpg
Secnir
2015. április 24. 08:28
"A harmadik dokumentum a Keler igazolása, amelyet április 3-án egyszer már bemutattak." érdekes módon a keler igazolása 'csak' 850m huf-ról szól borkai egymilliárdos állításával szemben, és senki nem kérdezi meg, hogy hol a hiányzó 150m
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!