A DK látszatfoglalkoztatással vádolja a Jobbikot

2015. április 12. 12:49

Niedermüller Péter szerint a jobbikos EP-képviselők jogszerűtlenül a párt tisztségviselőit jelentik be asszisztensükként, ezért az Európai Parlamenthez fognak fordulni. Arról is beszélt, hogy a magát nemzetinek valló Jobbik valójában az orosz érdekek képviselője, finanszírozása pedig átláthatatlan.

2015. április 12. 12:49

A Demokratikus Koalíció (DK) hétfőn az Európai Parlamenthez (EP) fordul, mert a rendelkezésükre álló adatok szerint felvetődik annak a gyanúja, hogy a Jobbik EP-képviselői a párt tisztségviselőit alkalmazzák asszisztensként „látszatfoglalkoztatás keretében” – közölte Niedermüller Péter DK-s EP-képviselő vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus szerint ez a gyakorlat felveti a rejtett pártfinanszírozás lehetőségét, amit az EP szigorúan tilt.

Niedermüller arra is kitért: a Jobbik pártalapítványa „nem számolt el” a rábízott közpénzekkel, illetve azzal sem, hogy „2010 előtt hogyan és miként finanszírozta magát”, ugyanis felmerül a gyanú, hogy „orosz pénzügyi segítséget kapnak”.

A nemzeti érdekekről beszélő Jobbik „az orosz érdekek legelkötelezettebb magyarországi képviselője” – mondta a DK-s politikus, hozzátéve: a Jobbiknak „nincs kormányzati kompetenciája”, nem ellenzéke a Fidesznek, és az a céljuk, hogy a Fidesszel közösen kormányozzanak.

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
választópolgár
2015. április 13. 00:19
A dk látszatevékenységekkel próbál fennmaradni a politikai győzike/kiszel tünde státuszában.
atila68
2015. április 12. 21:15
Hány voksot is kapott a DK az időközin?
Karakter
2015. április 12. 16:32
A DK azért szeretne előrébb jutni, hogy újra Őszödöt csinálhasson! Koncepciótlan, pancser társaság!
atila68
2015. április 12. 15:43
A DK-nak nem a Jobbik a politikai ellenfele, ahogy az MSZP-nek sem a Fidesz. Ezen érdemes elgondolkodni ki kivel van egy súlycsoportban.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!