Gyűjtés indult a kárpátaljai magyarok számára

2015. március 02. 07:30

A Család és Élet civil szervezet egyik vezetője indított gyűjtést a kelet-ukrajnai konfliktus miatt nehéz helyzetbe került kárpátaljai magyarok számára. Popovicsné Palojtay Márta arra hívta fel a figyelmet: a hrivnya összeomlott, az árak meredeken emelkedek, így sokaknak havi kilenc-tízezer forintnak megfelelő összegből kell megélniük.

2015. március 02. 07:30

Gyűjtést indított a kelet-ukrajnai konfliktus miatt nehéz helyzetbe került kárpátaljai magyarok számára a Család és Élet civil szervezet egyik vezetője, Popovicsné Palojtay Márta, aki 18 éve él Munkácson. 

Az asszony felhívja rá a figyelmet: egy euró 36,7 hrivnyát ér jelenleg, januárban még csak 18 körül volt az árfolyam. Így a legtöbb nyugdíj még a kilencezer forintot sem éri el, a minimálbér pedig nagyjából tízezer forintnak felel meg. Ez alacsonyabb életszínvonalat jelent, mint mondjuk a bangladesi vagy ghánai – az árak viszont nagyon is európaiak. A legtöbb helyen már ki sem írják az árakat, mert azok naponta többször növekednek – teszi hozzá Popovicsné. Az alapvető élelmiszerekhez is egyre nehezebb hozzájutni. 

Adományként kizárólag pénzt várnak, a szervezésben segít a Magyar Máltai Szeretetszolgálat is. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tízmilliós gyorssegélyt küld Kárpátaljára, és március 15-én a templomokban is erre a célra gyűjtenek – foglalja össze a Magyar Nemzet.

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sehogymá
2015. március 02. 21:33
Álmomban nem gondoltam volna, hogy Európában lesz a világ legszegényebb területe. Köszönjük USA!
vakhangya4
2015. március 02. 21:29
Aztán ez is úgy jár, mint a parlagfű irtás meg a vörös iszap károsultjai.......
sehogymá
2015. március 02. 21:28
Afrika alatti bérek, és még fűteni is kéne. Köszönjük USA.
Anti Komcsi
2015. március 02. 10:24
A hibbant Néró naponta 200 000ezer Ft ot keres. A böszme és maffiabaloldali milliárdosok vajon miért nem buzgólkodnak ilyenkor?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!