Origo: Orbán nem meneszti Szijjártót

2015. február 26. 15:06

Az Origo bennfentes forrása úgy tudja, a kormány szerdai ülésén a miniszterelnök szó szerint marhaságnak nevezte azt a hírt, hogy Szijjártó Pétertől elveszik a külügyi tárcát. A Népszabadság értesülései alapján viszont tavasszal esélyes egy Seszták Miklós és Hende Csaba menesztésével járó kormányátalakítás.

2015. február 26. 15:06

Orbán Viktor a szerdai kormányülésen határozott szavakkal tette minden miniszter számára egyértelművé, hogy elégedett Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterként végzett munkájával, és „marhaságnak” nevezte azt az állítást, hogy akár a menesztését, akár a tárca átalakítását tervezné – írja saját miniszterelnökségi forrására hivatkozva az Origo. A lapnak diplomáciai informátorai is úgy nyilatkoztak, hogy nem számolnak sem számottevő változással a magyar külpolitikában, sem a miniszter távozásával, mivel az szerintük Orbán belső bizalmi körének tagja. Valami változást azonban mégis jelezhet, hogy állítólag – az erre megszokott nyári időszak helyett – márciusra nagyköveti értekezletet hívnak össze Budapesten. 

A Népszabadság értesülései szerint a miniszterelnök kemény hangnemben adta kormánya tudtára, hogy az olyan kiszivárogtatások, amelyek a külügyi irányvonal jelentős megváltoztatásáról, illetve a keleti nyitás lendületének csökkenéséről szólnak, veszélyeztetik a kormány stabilitását, így az ilyesmit nem nézi jó szemmel. 

A lap ugyanakkor több forrásból is úgy tudja, hogy Orbán tavasszal kormányátalakításra készül, amit az amerikai kitiltási botrány és a Simicska-háború miatt halogatott mostanáig, elkerülendő, hogy ezen helyzetekben instabilnak tűnjenek. A személycserék kapcsán állítólag Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter és Hende Csaba honvédelmi miniszter neve merült fel. Előbbi esetében az indokolná a távozást, hogy Seszták elvégezte a rá szabott feladatot, a Simicska-Nyerges érdekkör kiszorítását a legfontosabb pozíciókról – teszik hozzá. Ugyanakkor a Népszabadság Trócsányi László és Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter menesztését sem tartja kizártnak. 

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Wazze
2015. február 27. 05:30
Tehát, a hír igaz!
sehogymá
2015. február 27. 04:02
Szíjjártó, Lázár, Rogán és Matolcsy az aki nagyjából rendbette az ország pénzügyeit. Ha pedig a vagyonosodást nézzük, akkor az miért nem vonatkozik mindenki másra is? Amíg újságírói rámutatás alapján kell eldöntenie az embernek, hogy ki az aki "túlságosan" gazdagodott, addig nem igazán helytálló semmiféle kritika az "öregektől" vagy az ellenzéktől. Pokornival és Navracsiccsal még mindig boldog IMF hitelesek lennénk.
kuwiq
2015. február 26. 20:35
És az iszlám állam megtámadása mennyire tűnik épeszű ötletnek? Csak kérdem. Nem a hadügyminiszter terjesztette a Parlament elé, hanem tarajos miniszterünk. Naná, a hadünyminiszternek kell menni a következő kormányátalakításkor, nem a külgazdasági miniszternek. Neki egyébként mi köze a hadügyekhez??? Pragmatikus alapon csináljuk, imádjuk az asszimetrikus háborút?????
Tintamin
2015. február 26. 19:32
Nagyon jó és hűséges pincsikutya. Nem csinált kárt, csak kirugdosta az összes szakértőt, és helyükre ültette a focista haverjait. Semmi baj, elnézi nekünk a világ, hogy a magyarok annyira segghülyék, hogy ezt is meg merik csinálni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!