Csepreghy: Jöhetnek az újabb uniós pályázatok

2014. december 19. 19:55

Csepreghy Nándor bejelentette, hogy az Európai Bizottság elfogadásra késznek minősítette a magyar kormány által benyújtott operatív programokat, így elhárult minden akadály az újabb uniós pályázatok kiírása elől.

2014. december 19. 19:55

Az Európai Bizottság (EB) elfogadásra késznek minősítette a magyar kormány által benyújtott operatív programokat – mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára pénteken. Hozzátette: a bizottsági szóvivő pénteki nyilatkozata alapján ezt a dokumentumot ki is adják az év végéig. Annak ellenére hogy az operatív programokat a jövő év első hónapjaiban fogadják el hivatalosan, már lehetőség lesz arra, hogy a magyar kormány előlegeket hívjon le a 2014-2020-as uniós források terhére – mutatott rá a helyettes államtitkár. Hangsúlyozta: az EB döntésével elhárult minden akadály az elől, hogy jövő év elején a kormány – az eddigi kilenc kiírt pályázat után – újabb uniós pályázatokat írjon ki.

Csepreghy szerint az „elfogadásra késznek minősítés” annyit tesz, hogy az operatív programok szakmailag rendben vannak, tartalmilag a bizottság támogatja, meg van győződve a pályázatok pénzügyi ellentételezéséről, csak át kell engedni egy olyan eljáráson, amelyben a különböző főigazgatóságok is kiadják rá az elfogadó pecsétet.

Csepreghy Nándor elmondta azt is, hogy a magyar operatív programok hivatalos bizottsági elfogadása 2015 első hónapjaira csúszik, ami azt jelenti, hogy a 2014-ben vállalt pénzügyi kötelezettségeket átteheti a kormány 2015-re. Ezért pénzügyi érdeksérelem nem éri az országot, nem veszít egyetlen eurót sem az új költségvetési időszakban – jelezte. A csúszás kiterjed a programokra is: azokat a projekteket, amelyek 2014 helyett csak 2015-ben indulnak, a hároméves végrehajtási időszak megmaradása miatt 2018-ra kell a pályázóknak befejezniük – mondta.

Az Európai Bizottság pénteki hivatalos közleménye szerint a tagállamok által a 2014 és 2020 közötti pénzügyi időszakra benyújtott 311 regionális politikai operatív program közül eddig 148-at hagyott jóvá a bizottság. Ezen programok összértéke 132,4 milliárd euró, amelyet az Európai Regionális Fejlesztési Alap és a Kohéziós Alap biztosít. A testület pénteki közleménye szerint a 28-ból 18 tagállam operatív programját hivatalosan is jóváhagyta a bizottság.

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Eltünt
2014. december 20. 12:27
Gyf meg az egész baoldali bagázs fölöslegesen szalad ki az euba hazánk ellenn feljelentéseket tenni ,hatástalalan .Sőt gyf az euba kirohant hogy a hazánkba áramló pályázati pénzeket tiltsák be.Eu is látja hogy a ballib hazudozik aljas módon .
VakzKommondor
2014. december 20. 10:32
rogánékmár készülnek!!!!!!!!!!4 http://444.hu/2014/12/20/majd-negymilliard-forint-kedvezmenyt-kaptak-az-v-kerulettol-az-ingatlanokat-berlo-majd-vasarlo-cegek/
Paul Légère
2014. december 20. 10:26
Jöhetnek a szép budai lakások a minisztercsemetéknek.
Bazooka454
2014. december 20. 08:39
Jaj de jó nektek narancsmaffia, újra lophattok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!