Újabb lökés az együttműködésnek

2014. november 12. 11:05

Jó, várjuk az azeri gázt, akkor majd minden gondunk megoldódik. De ehhez miért kell segget nyalni?

2014. november 12. 11:05
Seres László
Seres László

„Hogy miért fontos nekünk a baráti Azerbajdzsán? Azért fontos, és ezt a miniszterelnöktől tudjuk, »mert hidat képez a keleti és a nyugati világ között.« Azelőtt ugye még azt mondtuk, mi töltünk be hídszerepet kelet és nyugat között, de mindegy, a törtrénelemhez és az asztrofizikához képest a földrajz is változhat, a lényeg az, hogy csak egészség gáz legyen. Sőt, azt is megtudtuk, hogy »két dinamikus állam kötött egyezséget. Abban a reményben kötötték, hogy ezzel újabb lökést adnak az azeri-magyar gazdasági együttműködésnek.« Helyben vagyunk.

»A hasonlóságok és a különbségek a két ország között jól láthatóak« – mondta Orbán Viktor, de itt muszáj ellentmondanunk: különbséget leginkább csak a földgáz- és olajmezők mennyisége között látunk, amúgy mindkét illiberális államban igen hatékony a Nemzeti Együttműködés Rendszere. Jó, ott nemcsak vegzálják, de le is csukják az ellenzéki újságírókat, bloggereket, de az attitűd egészen hasonló, mondjuk ami a civil szférát illeti. Vagy az állami, családi szintre emelt korrupciót. Meg úgy en bloc az emberi jogokat.

A seggnyalásban az a legrosszabb, hogy más is látja, és nevetségessé válunk. Ha meg semmit nem kapunk érte cserébe, pláne.”

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zoles
2014. november 12. 19:44
"A seggnyalásban az a legrosszabb, hogy más is látja, és nevetségessé válunk. Ha meg semmit nem kapunk érte cserébe, pláne.” De Ti kaptok, Soros jól fizet! Csak néha azért töröljétek meg a szátokat.
zoles
2014. november 12. 19:42
Hazudtok Seres éjjel-nappal akárcsak a kommunista időkben! De ebből is látszik, hogy Magyarország legnagyobb ellenségei belföldön vannak (tegyük hozzá, Kun Béláék óta...).
zoles
2014. november 12. 19:36
Civil szféra? Seres Te azt a 8-10 soros-takonyt érted a civil szféra alatt, ugye?
tango47
2014. november 12. 15:48
Seres, ahogy egy jó mazochistához illik, alíg várja, hogy valaki jól valagba rúgja az ilyen szemétkedő cikkei miatt. Aztán rohanhatna Jóbarát-jához panaszkodni, hogy itt diktatúró van.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!