A norvég kormány „nem sok hitelt ad a Kehi-jelentésnek”

2014. november 01. 10:03

Vidar Helgesen norvég Európa-ügyi miniszter egy sajtótájékoztatón elmondta: Norvégia folytatja a civil szervezetek támogatását, ameddig csak lehet, és a norvég kormány „nem sok hitelt ad a Kehi-jelentésnek”.

2014. november 01. 10:03

Ameddig csak lehet, Norvégia folytatja a civil szervezetek támogatását – közölte oslói sajtótájékoztatóján Vidar Helgesen norvég Európa-ügyi miniszter. Hozátette: a norvég kormány „nem sok hitelt ad a Kehi-jelentésnek”.

Helgesen leszögezte: „világossá tettük, hogy az ellenőrzés az adományozó feladata”, ez egyébként folyamatban van. 

A Kehi jelentésével kapcsolatban – amely alapján több bűncselekmény gyanúja miatt feljelentést is tettek – a miniszter úgy fogalmazott: „azt gondoljuk, hogy ez kihívás az Európai Unió, az EU alapvető értékei és elvei felé, és az EU-nak válaszolnia kell erre” – idézi Helgesen szavait a Magyar Nemzet, kiemelve, hogy Norvégia nem tagja az EU-nak.

Norvégia magyarországi nagykövetségének honlapján is azt közölték, hogy nem fogadják el a Kehi-jelentést és független vizsgálatot követelnek. A közlemény emlékeztet rá, hogy a közvetlenül a brüsszeli Finanszírozási Mechanizmus Irodán keresztül kifizetett támogatások – például a Norvég Civil Támogatási Alap – kivételével már felfüggesztették a norvég pénzek folyósítását, mert Magyarország egyoldalúan megszegte a megállapodásokat.

A norvég kormány álláspontja szerint a Kehi-vizsgálat már önmagában sérti a megállapodásokat, mert ezek nem magyar költségvetési pénzek. 

Összesen 272 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szancso
2014. november 02. 05:50
Szerenyen megkerdeznem: amennyiben a norvegektöl jövö penzt az energiamegtakaritas, környezetvedelem, szegenyseg felszamolasa, nepegeszsegügy, stb.-re kell a civil szervezeteknek felhastnalni, akkor; 1. miert nem latok kihasznalatlan területeken napelemek szazait, mint Bayororszagban; 2. miert ehezik allitolag 40000 Ezer gyermek, 4 milliardbol nem telik zsiroskenyerre, estetleg vetömagra, kisallatra, amit a szüleiknek osztananak es megtanitanak öket az elfelejtett haztaji gazdalkodasra? Felnek ezek a "civil szervezetek", hogy akkor nem lehet bemutatni a delben felkelö fiatalemebert a bayer 3 tv adon, mint elnyomott kisebbseget?
NagyPál
2014. november 02. 02:09
Szegeden az egyik Fideszes vezetésű önkormányzati cég 50 milliós hitelt adott a helyi Ifjúsági Háznak. Ez nem sértette a KEHI kényes ízlését, érdekes módon ezt nem tekintette tiltott banki tevékenységnek.
NagyPál
2014. november 02. 01:39
Mondjuk a KEHI-nek én sem hiszek. Orbánék egyébként semmi mást nem akarnak, mint maguk szeretnék szétosztani ezt a pénzt is - maguk között.
1120
2014. november 02. 00:40
"...a norvég kormány nem sok hitelt ad a Kehi-jelentésnek". Ne is! Még összezavarnák a tények...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!