Varga: 2,5 százalékos növekedés lehet jövőre

2014. október 30. 14:25

A nemzetgazdaság miniszter egy konferencián ismertette a jövő évi büdzsé főbb számait: a kormány 2015-ben 1,3 százalékkal több foglalkoztatottal, 1,8 százalékos inflációval, 2,4 százalékos hiánnyal és 2,5 százalékos gazdasági növekedéssel számol.

2014. október 30. 14:25

Varga Mihály szerint óvatos optimizmussal lehet tervezni a következő év költségvetési kereteit, jövőre 2,5 százalékos növekedéssel kalkulál a kormány. A nemzetgazdaság miniszter csütörtökön a Portfolio által szervezett Öngondoskodás 2014 konferencián a jövő évi költségvetés főbb makroadatait ismertetve elmondta: 2015-ben a foglalkoztatás 1,3 százalékos bővülésével számolnak. Az infláció mérsékelt, de az ideinél magasabb lesz, 1,8 százalék. Az államháztartási hiány 2,4 százalék lesz, a külső finanszírozási képesség továbbra is jóval a bruttó hazai termék (GDP) 5 százaléka felett alakul, 8,4 százalék fölött várják a jövő évi költségvetés szerint. 

A gazdaságpolitika jó irányban van, mert ezzel a törlesztési képességgel felvértezve készül arra, hogy jövőre is jóval az európai átlag fölött lesznek a magyar gazdaság növekedési kilátásai – mondta Varga Mihály, hozzátéve: nagyon sok függ attól, hogy mi történik Németországban, Olaszországban és Franciaországban. A kormány számol azzal is, hogy az ukrán-orosz válság gazdasági hatása érezhető lesz, szerencsére a magyar export és import más irányú, ami most stabilitást ad a magyar gazdaságnak.

 Varga Mihály kitért arra is, hogy a magyar gazdaság még mindig részben versenyképességi, részben méretproblémákkal küzd. Az utóbbi kapcsán megjegyezte, nálunk hiányzik az a középvállalati réteg, amely más országokban a gazdaság motorját, a versenyképesség nagyon fontos elemét adja. 

A miniszter szerint olyan költségvetést kell készíteni a továbbiakban is, amely ösztönzi a növekedést, bővíti a foglalkoztatást, tovább csökkenti az adósságszintet. Utóbbival kapcsolatban megjegyezte, az adósságállomány anélkül is mérséklődhet, hogy hozzányúlnának, de szeretnének további érdemi lépéseket is tenni.

Beszélt arról is, hogy az eurozóna stagnál, ami rossz hír az exportáló cégeknek, ezen keresztül csak mérsékelten tud növekedni a következő években a közép-kelet-európai országok gazdasága. Kiemelte, a magyar gazdaság olyan alkalmazkodási fázison ment keresztül, amely lehetővé tette, hogy második negyedévi 3,9 százalékos növekedési szintjével az első tudott lenni az Európai Unióban. 

A miniszter beszélt az öngondoskodás fontosságáról is. Úgy vélte, a kiindulópont az, hogy lesz-e elegendő gyerek. Az egy szülőképes korú nőre jutó gyermekek száma Magyarországon az elmúlt évtizedekben folyamatosan mérséklődött, egyre kevesebb embernek kell egyre több embert eltartania. Közép-Európában az egy szülőképes korú nőre jutó gyermekek számát tekintve Magyarország a legrosszabb tendenciával rendelkezik.

A bevándorláspolitika újragondolása nem opció a kormány számára, jól látható, hogy nagyon komoly szociális, kulturális, vallási, társadalmi feszültségek vannak azokban az országokban, amelyek ezt a fajta népesedési tendenciát az elmúlt években megpróbálták bevándorláspolitikával kezelni – tette hozzá. 

A kormánynak olyan intézkedésekre kell törekednie, amelyek az öngondoskodás erősítésével párhuzamosan megteremtik annak lehetőségét, hogy ez együtt járjon a gyermekvállalás növekedésével is. Varga Mihály emlékeztetett rá, hogy a kormány jelenleg is az öngondoskodás számos formáját támogatja, ezek között említette az élet-, baleset-, kockázat-, egészségbiztosítások, a lakástakarékpénztárak, az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárak támogatását, a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatói intézmények elősegítését, a nyugdíjelőtakarékossági számlát, a babakötvény és a nyugdíjbiztosítás új szabályait.

A miniszter szerint két irány lehetséges: még több kedvezményt adni vagy bővíteni a termékpalettát. A kormány szerint a családi kedvezmények rendszere hatásosabb, mint a családi pótlék, ezért a termékpaletta bővítése lehet az egyik járható irány. 

Az elöregedés mindenhol probléma az EU-ban, Magyarországon azonban korábban jelentkezhetnek a gondok, ha az öngondoskodást nem erősíti – fejtette ki a miniszter. A 65 év felettiek arányát a 15-64 év közöttiekhez viszonyítva Magyarország a csehekhez, szlovákokhoz, lengyelekhez hasonlóan kicsivel a 28 tagállam átlaga alatt van. Az aktív népességgel összevetve azonban a magyar arány az uniós átlag fölött van. 

A demográfiai probléma mellett legalább olyan hangsúlyos a foglalkoztatási probléma is – fejtette ki a miniszter. Bár jelentős sikereket ért el e téren a kormány – a 3,8 milliós foglalkoztatott létszámot 4,2 millióra sikerült emelni – további lépésekre van szükség. A miniszter szerint az is probléma, hogy kevesen akarnak adót fizetni, és túl sokan fizetnek a minimálbér környékén adót, ennek megváltoztatását is szeretnék elérni. 

Varga Mihály beszélt arról is, hogy a lakosság egyre inkább kezdi megérteni, hogy érdemes állami instrumentumokba fektetnie megtakarításait, a paletta bővítése továbbra is cél. A Babakötvény révén való gondoskodást most már minden ötödik – korábban minden második – szülő választja, ősszel reklámkampányt indítanak ennek ösztönzésére – ismertette.

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2014. október 30. 18:13
Matolcsy megduplázhatja a GDP-t 2025-re.
heep
2014. október 30. 17:23
"1,3 százalékkal több foglalkoztatottal, 1,8 százalékos inflációval, 2,4 százalékos hiánnyal és 2,5 százalékos gazdasági növekedéssel számol" Így legyen.
csuka
2014. október 30. 16:25
Korunk nagy hazugságai: A jóléti Magyarország ígérete Dátum: 2012. September 16. Sunday, 22:40 ... Azt senki sem hitte volna, hogy 23 év múlva – a távoli jövőben – a magyar átlagjövedelem (143 ezer Ft nettó) az 1979-es 3.600 Ft reálértékének felel meg. És, hogy ezért háromszor olyan teljesítményt kell letenni az asztalra, hiszen a magyar termelékenység a nyugatinak a 25%-áról a 75%-ára emelkedett. És, hogy mindez csupán 3,8 millió embernek fog megadatni, nem úgy mint a múltban, 5 milliónak. És a nyugatias modernitás mindezen adományait is csak a teljesen elhülyített transz-atlanti világból záporozó szélsőségesen liberális idiotizmus melletti rendszeres hűségeskü fejében nyerhetjük csak el. ... Megismételtük az előző rendszer hibáit: ugyanúgy szolgaian lemásoltuk a nyugati országok módszereit, mint ahogyan azt megelőzően a Szovjetunióval tettük mindezt. És a külföldtől való függés ugyanúgy a teljes csődbe vezette a nemzetet, mint ahogy történelme során már annyiszor. 23 év után senki sem állíthatja, hogy ez a rendszer nem kapott elég időt a bizonyításra. Rákosi elvtársat 8 év után kergette el az ország. Az ő “vas és acél országa” politikájának költségei is óriásiak voltak, de összességében eltörpülnek a mostani időszak teljes nemzeti vagyonvesztése mellett. És a kollaboráns politikai elit fintorogva elnéz ezen dolgok felett… ... AZ UTÓBBI 23 ÉV EREDMÉNYEI ÖNMAGUKÉRT BESZÉLNEK! SEMMIVEL SEM LEHET MENTEGETNI AZT A RENDSZERT, AMELYIK MÉG A KIINDULÁSI PONT, A 80-ES ÉVEK VÉGÉNEK EREDMÉNYEITŐL IS ELMARAD – AZ ÚN. INFORMÁCIÓS ÉS TECHNOLÓGIAI FORRADALOM VILÁGÁBAN. - Azt a rendszert, amelyik 400 ezer létminimum alatt élőből 23 év alatt 4 milliót csinált! - Azt a rendszert, amelyben 400 ezer felnőtt és 270 ezer gyermek éhezik a XXI. században! - Azt a rendszert, melyben legalább 250 ezer magyar gyertyafény mellett tölti az estéit. (csak azért nem több, mert a “talpraesettebbje” lopja az áramot) - Azt a rendszert, amely a külföldi pénztőkének engedve több tízezer családot rakott ki az otthonából - Azt a rendszert, ahol (főleg a keleti részeken) százezrek rettegnek a kritikán aluli közbiztonság miatt. - Azt a rendszert, amely 800 ezerrel csökkentette a lakosság létszámát - Azt a rendszert, amely bevezette, és eltűri a magyarok számára szégyenletes és megalázó gender-ideológiát. - Azt a rendszert, amely a külföldiek kezére juttatta a magyar termelési kapacitások és természeti erőforrások többségét. Az ország gyakorlatilag alárendelt rabszolgamunkát végez a nyugatnak, ezt most már senki sem tagadhatja. Ha nem akarnak ilyen csúnyán fogalmazni a demokráciát védelmező talpig úriemberek, akkor azt szokták mondani, hogy az általunk végzett munkák hozzáadott értéke csekély, és ezt növelni kellene. Oh bizony. De azt már nem teszik hozzá, hogy a politikai elitünk által felvállalt és pénzügyi alárendeltségünk által determinált autó-összeszerelési, biztosítási ügynöki és Tesco-pénztárosi munkák hozzáadott értékét elég nehéz növelni, és amíg ez marad a profilunk, addig esély sincs ezen változtatni. .... És itt egyáltalán nem ostoba vakgyűlöletről van szó. Ha körbenézünk a világban, térben és időben, akkor azt látjuk, hogy a gazdaságilag élenjáró országokban a hazai cégek dominálnak a piacon. Csak a “feltörekvő” régióban láthatunk hozzánk hasonló multi-dominanciát, és ez mindenhol ugyanilyen eredményre is vezetett. Az egyetlen kivétel talán Írország volt, de hát már tudjuk, hogy ők is milyen sorsra jutottak azóta. A HORTHY RENDSZER 23 ÉV ALATT KIVEZETTE AZ ORSZÁGOT A HÁBORÚ-VESZTÉS SOKKJÁBÓL, TRIANONBÓL ÉS A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG MOCSKÁBÓL. ÉS AZ AKKORI EURÓPA ELSŐ 20 NEMZETE KÖZÉ KORMÁNYOZTA MAGYARORSZÁGOT, MINDENFÉLE STATISZTIKA SZERINT. KIINDULÁSI PONTJÁHOZ KÉPEST MÉG A KÁDÁR RENDSZER IS MUTATOTT FEL EREDMÉNYEKET – BÁR SOKKAL SZERÉNYEBBEKET – EKKORRA MÁR KICSÚSZTUNK AZ ELSŐ HÚSZBÓL, DE LEGALÁBB - HA SZERÉNY SZINTEN IS – DE LÉTBIZTONSÁGOT TEREMTETT AZ ITT ÉLŐKNEK, ÉS A KOR LEHETŐSÉGEIHEZ KÉPEST ELFOGADHATÓ KOMPROMISSZUMOT KÖTÖTT A VILÁGHATALMAKKAL. A mostani 36.-38. pozíciónk már önmagában is szinte mindent elmond. /2014 -- 10-20 hellyel rosszabb!/ A jelenlegi demokratikus utópia-kergetés szintén a Rákosi idők tébolydáját idézi. Ugyanúgy egy utópiát kergetünk, mint 50-60 évvel ezelőtt, amikor a kommunizmust akartuk felépíteni. Most egy demokrácia nevű álmot hajszolunk, ami a nép állítólagos uralmával kecsegtet minket. De a nép soha nem fog uralkodni! Mióta világ a világ, mindig, minden rendszerben egy szűk elit vezeti a társadalmat, amihez aztán mind szélesebb végrehajtó rétegek kapcsolódnak. Ezt nevezik társadalmi piramisnak, amit sosem lehet a feje tetejére állítani. A társadalmi piramis “tervrajza” az emberi lelkekben van, hiszen az emberi képességek, lehetőségek mindig is egy hierarchiát alkottak. És a nép utópiában való hitével visszaélő kollaboráns törpe kisebbség az egyik fő felelőse a rendszerváltás teljes kudarcának. ... http://internetfigyelo.wordpress.com/2012/09/15/korunk-nagy-hazugsagai-a-joleti-magyarorszag-igerete/
csuka
2014. október 30. 16:19
"Varga: 2,5 százalékos növekedés lehet jövőre" Ehhez sokszor kell hívni a hűtőgépjavítókat jövőre...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!