Pert indít az LMP a kiemelt stratégiai partnerek támogatásának nyilvánosságáért

2014. október 16. 13:59

Az LMP pert indít annak érdekében, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium hozza nyilvánosságra, milyen beruházási és fejlesztési adókedvezményeket vettek igénybe azok a cégek, amelyekkel a kormány stratégiai partneri szerződést kötött.

2014. október 16. 13:59

Schiffer András, az LMP társelnöke elmondta: legalább 15 éve nyilvánvaló, hogy a multinacionális cégek idecsábításán alapuló felzárkóztatási politika csődöt mondott, az Orbán-kormány fejlesztéspolitikájának fókuszába mégis ez áll. Az LMP évek óta próbálja megtudni, hogy a kiemelt stratégiai partnerek az egyedi elbírálások alapján milyen adókedvezményeket kaptak – hívta fel a figyelmet, hozzátéve: az LMP emellett arra is kíváncsi volt, hogy a kiemelt stratégiai megállapodások során létrehozott úgynevezett vegyes bizottságok milyen jegyzőkönyveket készítettek és hogy a „nagytőke mennyire mondja tollba” a kormánynak, milyen törvényeket „toljon át a Házon”.

Schiffer András közölte, a nemzetgazdasági tárca az LMP adatkérésére azt válaszolta, hogy az igénybe vett beruházási és fejlesztési adókedvezmények adótitoknak minősülnek. A párt viszont úgy látja, hogy ebben az esetben közpénzekről van szó, ezért a Fővárosi Törvényszéken pert indítanak a minisztérium ellen – jelentette be. Schiffer András azt mondta, ha a pert elveszítik, akkor az Alkotmánybírósághoz nyújtanak be panaszt. Az LMP egy másik eljárás során a vegyes bizottsági jegyzőkönyveket próbálja nyilvánosságra hozatni.

Szél Bernadett, az LMP másik társelnöke azt mondta, a kormány két kézzel szórja a pénzt a stratégiai partnereknek és az egyéb multinacionális cégeknek, miközben 2011-ben a Fidesz nyilatkozta azt, hogy ötmillió forintban maximalizálják az egy munkahely megteremtésére adható támogatást, öt éven belüli megtérüléssel. Szerinte vannak cégek, ahol ennek az összegnek a soksorosát fizetik ki, az Apollo Tyres például harmincmillió forintot kapott munkahelyenként. Eközben a kis és közepes vállalkozások 1,5-2 millió forint támogatáshoz jutnak az általuk teremtett munkahelyek után – kifogásolta.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
adam
2014. október 16. 15:14
Kell egy kis pótcselekvés, ezután a remek választási eredmény után.
luga
2014. október 16. 14:42
Undorító ez az állandósult feljelentő banda.
Mich
2014. október 16. 14:04
"hozza nyilvánosságra, milyen beruházási és fejlesztési adókedvezményeket vettek igénybe azok a cégek, amelyekkel a kormány stratégiai partneri szerződést kötött." ...de nem csak azok, az ÖSSZES cég, mondjuk az utóbbi 3 periódusban...!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!