Kövér: A katonai fenyegetés keletről jön, a hülyeség meg nyugatról

2014. szeptember 09. 10:32

„A katonai fenyegetés keletről – ahogy a NATO éléslátóan megállapította –, a hülyeség meg nyugatról jön, újabban legalábbis” – mondta Kövér László egy mezőtúri lakossági fórumon.

2014. szeptember 09. 10:32

Hétfőn kezdett országjárásba a Fidesz, melynek egyik első állomása Kövér László házelnök mezőtúri lakossági fóruma volt. 

Az olyan belső ellentétek kapcsán, mint Tarlós és Lázár vitája a fejlesztési pénzeken, vagy L. Simon beszólása a Hír TV-nek, Kövér azt mondta: „a fényes tekintetű pártvezetés dolga lenne, hogy rászóljon ezekre az emberekre”.

Arról is beszélt, hogy a bankszektor jelentős részét magyar tulajdonba kell venni. Mint mondta, a külföldi bankok a rájuk kirótt terhek miatti bosszúból visszafogták a hitelezést, amivel szándékosan megnehezítették a kormány gazdaságpolitikáját. Szerinte korábban a szocialisták adósrabszolgát csináltak hétezer családból, de annak eldöntését, hogy ez „hülyeség volt-e, vagy hazaárulás”, a hallgatóságra bízta.

Kövér szerint beletört a bicskájuk az igazságszolgáltatás átalakításába, ugyanis „az igazságszolgáltatás szereplői a függetlenséget úgy értelmezik, hogy a jogtól és az igazságszolgáltatástól is függetlenek. Szerinte nonszensz, hogy több vádlottat azért kellett elengedni, mert a bírók még tárgyalást sem tűztek ki, ehelyett azt a bírót rúgták ki, aki leírta, hogy mi a baj az igazságszolgáltatással.

Az önfenntartó önkormányzatokról szóló jobbikos ötletet hülyeségnek tartja a házelnök: szerinte igenis szükségünk van az EU-s forrásokra. Ugyanakkor nem csak a Jobbik felől jön a hülyeség, hanem nyugatról is. Ezt azzal kapcsolatban fejtette ki, hogy miért nem szabad a baloldalra szavazni: azért, mert a drogliberalizációt támogatja és a homoszexuálisok jogait fontosabbnak tartja a családoknál. Mindezt nem a mieink találták ki, sajnos a hülyeség nyugatról jön. A katonai fenyegetés keletről, ahogy a NATO éleslátóan megállapította, a hülyeség meg nyugatról. Újabban legalábbis.

A NATO-csúcson plusz kiadásokkal kapcsolatban egyébként a fórum előtti sajtótájékoztatón azt mondta: nem kell növelni a költségvetés honvédelemre szánt százalékos arányát, hiszen ehhez elég a gazdasági növekedés. Mivel több pénz ugyanannyi százaléka több, mint kevesebb pénz ugyanannyi százaléka – summázta a házelnök az Index beszámolója szerint.

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cochabamba
2014. szeptember 09. 19:17
" Egy ilyen ajánlás egyszer körlevélként körbement, hogy hát nehogy már valamiféle nemi szerepek ráerőltetésével megzavarják a gyerekek spontán orientációját: ha felnő a gyerek, majd eldönti, hogy fiú vagy lány. Nem a mieink találták ki, sajnos a hülyeség nyugatról jön." na akkor tisztázzuk: körleveleket csak hülyék olvasnak, hülyék küldik tovább és csak hülyék veszik komolyan :) bár azt hiszem egy nagyon kis kissebbségen kívül mindenki tudta eddig is hogy Kövérlaci hülye...
blaupanter
2014. szeptember 09. 17:34
Kovernek igaza van.Gondoljunk csak arra az eus.elmebeteg rendeletre,hogy 1600 wattnal nagyobb aramfelvetelu,nagyobb teljesitmenyu porszivo nem hozhato forgalomba.Akinek korabban beszerzett ettol nagyobb teljesitmenyu gepe van ,az ugyan mitevo legyen.Dobja ki,mert valamelyik elmebajos "szanyi"betrjesztette a bizottsag ele.Sok olyan halaszthatatlan fontosabb dolog van,csak az agybajos valamely orszag kepviselojenek eszebe.
tango47
2014. szeptember 09. 17:09
Azért az EU adminisztráció még a nyári uborkaszezonban is kiizzadt egy uborka-görbükethez hasonló bornírtságot: most a porszívók lettek a fő ellenségek. 1600 Watt fölött nem lehet porszívót az EU-ban forgalmazni! Már a százas izzók letiltása is jó sok bosszúságot okozott. Irígylem a problémáikat. Szóval hülyeséggel el vagyunk látva.
kizökkentidő
2014. szeptember 09. 13:17
A munkaáldozatot kihagyta vagy elfelejtette?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!