Indul az Államreform 2, állami rezsicsökkentés is lesz

2014. szeptember 03. 08:00

Lázár János bejelentette: 2015. január 1-jétől jön egy bürokrácia- és adminisztrációlebontó csomag, az Államreform 2, melynek része lesz az állami rezsicsökkentés is, vagyis az állami szolgáltatások díjának mérséklése, illetve egy részük ingyenessé tétele. A miniszter szerint a cél az, hogy az állam olcsóbb, gyorsabb, hatékonyabb legyen, hagyja békén az embereket, és ne keserítse meg az életüket.

2014. szeptember 03. 08:00

A kormány 2015. január 1-jén elindítja az Államreform 2 nevű programot, amelynek része lesz az úgynevezett állami rezsicsökkentés, vagyis az állami szolgáltatások díjának csökkentése, továbbá a köztisztviselői életpályamodell kialakítása  – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter az MTI-nek adott interjújában. Lázár János a programot „bürokrácialebontó csomagként” jellemezte. Közölte: a kormány szeptemberben összegzi a 2010-ben megkezdett államreform eddigi eredményeit, de szerinte bőségesen van még tennivaló a közigazgatásban, ezért további átalakításokat javasol, hiszen „az állam szerkezete, az állami szolgáltatások minősége érdemben határozza meg egy ország versenyképességét”. 

Magyarország csak akkor lehet Közép-Európa legversenyképesebb országa, ha jóval hatékonyabb államapparátusa van – hangsúlyozta a miniszter, a kormány területi közigazgatásért felelős tagja, aki a napokban végigjárja az összes kormányhivatalt, és találkozik a járási hivatalok vezetőivel is. Lázár János szerint az államapparátusnak „elsősorban fejben kell megváltoznia”, mert az állam – noha az adófizetők pénzéből működik – még mindig hajlamos arra, hogy uralkodjon az emberek fölött, ahelyett, hogy szolgálná őket. „Az új állam olyan, amely segít, és nem segítségre szorul. Az új állam olyan, amelyre számíthat minden magyar polgár” – fogalmazott.

A tárcavezető „bürokrácia- és adminisztrációlebontó csomagként” jellemezte az Államreform 2-t, mert el kell érni, hogy „jóval kevesebb hülye szabály, kevesebb bürokrácia legyen az életünkben”. A program egyik fő eleme az „állami rezsicsökkentés” lesz, a cél ugyanis az, hogy az összes állami szolgáltatás díját jelentősen csökkentsék, sőt egy részüket ingyenessé tegyék. Példaként említette, hogy a tervek szerint legalább egy igazolványt mindenki ingyenesen kap majd, emellett az illetékeket is mérsékelni akarják. „Az állam legyen olcsóbb, gyorsabb, hatékonyabb, hagyja békén az embereket, és ne keserítse meg az életüket” – összegezte a célokat.

Az Államreform 2-nek része lesz a köztisztviselői életpályamodell kialakítása is – közölte Lázár János. A politikus azt is elmondta, hogy 2015. január 1-jétől 15 napra csökkentik az általános ügyintézési határidőt a mostani 21-ről. Tervezik továbbá, hogy a kormányablakok postai vagy államkincstári szolgáltatásokra, állampapír-kereskedelemre is alkalmasak legyenek, vagy hogy egy állami közszolgáltató cég ügyfélfogadási pontjai legyenek. Megjegyezte, legalább 260-280 kormányablakra van szükség az országban. Fontosnak nevezte végül, hogy 2018-ra minden magyar háztartásban legyen szélessávú internetkapcsolat, amelynek segítségével az emberek elektronikusan intézhetik közügyeiket.

Az Államreform 2-höz szükséges törvényjavaslatokat várhatóan még idén ősszel elfogadja az Országgyűlés – mondta a Miniszterelnökség vezetője.

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
=nessuno=
2014. szeptember 03. 23:14
Rizsa. Porhintés. Centralizált, totális állam.
egyetmondok
2014. szeptember 03. 12:37
Ezek szerint,ha hihetünk Lázár úrnak, 2015-től valami gyökeresen más jön ebben az országban,mint 2010 óta. Mégse folytatják ?
perszepolisz
2014. szeptember 03. 11:17
Okmányirodák, Gyámhivatalok, : Mi történt? Az eddigi önkormányzati feladatot átrakták a Járási hivatal hatáskörébe. Ugyanazok az ügyintézők csinálják ugyanazt a munkát, de a Járási Hivatalnak lett egy vezetője. :D
perszepolisz
2014. szeptember 03. 11:13
Költői túlzás volt, de érdekes pl. hogy senki sem írt még a Kormányablakokról. Minden megyeszékhelyen elballaghatsz egy Kormányablakhoz és valóban beadhatsz minden papírt, igazolást és egyebet, de ott semmit se csinálnak velük, mert hát továbbküldik az illetékes szervhez. :D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!