Önkormányzati adósságok: Budapest és Alsómocsolád az élen

2014. augusztus 27. 10:38

Abszolút értékben Budapest volt a legeladósodottabb város, ám az egy főre jutó adósságot nézve Alsómocsolád és Bükkszék végzett az élen – írja a Napi.hu, ami kikérte az NGM-től a konszolidációs listát. Utóbbi két település viszont tudta volna törleszteni a hitelt.

2014. augusztus 27. 10:38

 februárban zárult az önkormányzatok konszolidációja, amely költségvetésnek és az adófizetőknek 1 368,9 milliárd forintjába került. Az önkormányzatok adósságkonszolidációja négy ütemben, 2011 vége és 2014 májusa között zajlott, összesen 1 368,9 milliárd forintot vállalt át a költségvetés. A konszolidációval párhuzamosan szigorodtak az önkormányzati adósságfelvétel szabályai is, így 2013-tól a települések már csak kormányengedéllyel vehetnek fel hitelt. 

 
A KSH adatai szerint 3173 önkormányzat volt 2013-ban, az NGM Napi.hu által kikért listája szerint a konszolidáció 2106 települést és megyei önkormányzatot és önkormányzati társulást érintett. Egymilliárd forintnál magasabb adósságot alig 194 település halmozott fel – ez teszi ki a konszolidált adósság 89 százalékát. Százmillió forintnál kisebb adósságot 1550 település halmozott fel – írja a Napi.hu.
 
A legkisebb konszolidált adósság 200 ezer forint volt, a 82 fős Nagyhuta és 1619 lakosságú Bátmonostor esetében. A legnagyobb adósságot Budapest halmozta fel, a várostól három lépésben 217,7 milliárd forintot vett át az állam.  A legeladósodottabb városok első öt helyén az ország legnagyobb lakosságú települései találhatóak (Budapest mellett Pécs, Miskolc, Debrecen és Szeged). Talán egyedül Pécs lóg ki ebből a sorból: 45 milliárd forintos adóssággal a második helyet sikerült megszereznie, amit a Napi.hu szerint sem a város nagysága, sem gazdasági ereje nem teljesen indokol. Ezután jön Esztergom 24,6 milliárd forintos adósságával és Hódmezővásárhely. A lista 10-30. helyén messze felülreprezentáltak a megyei önkormányzatok, köztük a Pest megyei, 19,1 milliárdos adósságával. 
 
Az egy főre vetített adósságot nézve egy kis baranyai megyei falu, Alsómocsolád volt Magyarország legeladósodottabb települése, ugyanis minden egyes lakosára 1,26 millió forint adósság jutott. A 356 lelkes kis település 451 millió forintos konszolidáción esett át. A település polgármesterének elmondása szerint a 20-25 éves futamidejű, svájci frank alapú kötvénykibocsátásokból befolyó összeget az uniós pályázatok önrészeire fordították, ezek segítségével falu vagyona a többszörösével bővült, ráadásul az idegenforgalmi beruházások többletbevételt generáltak. A polgármester szerint az adósságot a befolyó adókból tudták volna törleszteni. 
 
Bükkszék esetében is a konszolidáció során 781 millió forint adósságtól szabadult meg az önkormányzat, ebből 750 millió forint a fürdő fejlesztésre ment el. A beruházás számos új munkahelyet teremtett, ráadásul a nyereségből a strand kitermelte a hitel törlesztéséhez szükséges forrásokat is, ezzel együtt nagy segítség az önkormányzatnak a hitelkonszolidáció - mondta a Napi.hu-nak Zagyva Ferencné, Bükkszék polgármestere. 

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Potymog
2014. augusztus 27. 18:36
"Bükkszék esetében is a konszolidáció során 781 millió forint adósságtól szabadult meg az önkormányzat, ebből 750 millió forint a fürdő fejlesztésre ment el. A beruházás számos új munkahelyet teremtett, ráadásul a nyereségből a strand kitermelte a hitel törlesztéséhez szükséges forrásokat is" http://www.bukkszek.hu/docs/jkv2014/140425.pdf Idézetek a fenti jegyzőkönyvből: "Az elmúlt évi veszteség a könyvelő számításai alapján a rendelkezésére álló adatok szerint 2,5 – 3 millió forint között lesz" "68/2014.(III.24.) önkormányzati határozat Bükkszék Község Önkormányzatának Képviselő-testülete tulajdonosi jogkörében eljárva….2)Hozzájárul a Strand Kft . fürdő ben tervezett beruházások megvalósítása céljából a beruházási hitelszerződés 27.000.000,- Ft azaz Huszonhétmillió forint összegben történő megkötéséhez" "ingatlan fedezetként felajánlja a bükkszéki 304. hrsz-on nyilvántartott, általános iskola megnevezésű üzleti vagyonba tartozó, valamint a bükkszéki 755/1 hrsz-on nyilvántartott, kemping épület és udvar megnevezésű ingatlant" Szóval milyen nyereség? Miért nem volt elég 750 millió? Minek a konszolidáció, ha tovább folyik a hitelfelvétel? Kinek a feje esett a porba azért, mert eladósították a községet? Miért lehet általános iskolát fedezetként felajánlani? No és mi folyik a többi településen?
Legális, jövedéki term. marihuánát!
2014. augusztus 27. 13:00
Pécs 45 milliárd forintos adóssággal a második helyet sikerült megszereznie, amit a Napi.hu szerint sem a város nagysága, sem gazdasági ereje nem teljesen indokol. AKKOR MI INDOKOLJA? A FIDESZ IS NAGYOT LOPOTT PÉCSETT?
Berecskereki
2014. augusztus 27. 12:24
7,9% a munkanélküliségi ráta, Munkanélküliség, 2014. május–július 2014. május–júliusra a munkanélküliek száma az egy évvel korábbihoz képest 92 ezer fővel, 354 ezerre csökkent, a munkanélküliségi ráta 2,2 százalékponttal, 7,9%-ra mérséklődött. http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/gyor/mun/mun21407.pdf 164 ezer fővel dolgoznak többen, mint egy évvel ezelőtt, Foglalkoztatottság, 2014. május–július 2014. május–júliusban 4 millió 127 ezer fő volt a foglalkoztatottak létszáma, 164 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 61,8%-ra emelkedett. http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/gyor/fog/fog21407.pdf
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!