Orbán: Ukrajnának tiszteletben kell tartania a közösségi jogokat!

2014. május 15. 10:39

Egy demokratikus Ukrajnának tiszteletben kell tartania a közösségi jogokat, legyen szó például a magyar kisebbség közösségi jogairól – mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Pozsonyban, Közép-Európa legjelentősebb kül- és biztonságpolitikai fórumán, a Globsecen. Ha Kijev ezt nem teszi, „legitim okunk van aggódni” a jövő Ukrajnájának demokratikus karakteréről – jelentette ki a kormányfő, akit a Kárpátalján élő magyarokról szóló szombati szavaival kapcsolatban kérdezett a beszélgetés moderátora.

2014. május 15. 10:39
Arra, hogy milyen közösségi jogokra gondol, Orbán Viktor azt felelte: az Ukrajnában élő magyarok fogják meghatározni maguknak, milyen jogi intézményekkel szeretnének rendelkezni.
 
A biztonsági garanciákról a kormányfő kifejtette: a katonai biztonság fő támasza a NATO-tagság, de regionális katonai együttműködésre is szükség van, s ennek jegyében 2016-ra meg is alakulhat a közép-európai harccsoport, sőt a védelmi tervezés összehangolásáról már létrejött a megállapodás a régió hadügyminiszterei között – mondta. A közlekedési és szállítási garanciákkal kapcsolatban szükségesnek nevezte a határ menti együttműködést, valamint az észak-déli közlekedési folyosók kiépítését. Utóbbiban rosszul állunk, mert úgy tűnik, az Európai Unió nem látja ennek fontosságát, ezért a Balti-tengertől az Adriáig terjedő közlekedési folyosók kiépítése messze elmarad a kívánatostól  mondta a visegrádi tagállamok (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) kormányfőinek részvételével rendezett csaknem kétórás panelbeszélgetésen.
 
Orbán Viktor fontosnak nevezte az energiabiztonság garanciáját is, szorgalmazva az észak-déli irányú energetikai infrastruktúra fejlesztését, valamint a visszaáramoltatás megvalósítását a gázellátásban. Jelezte, hogy az energiabiztonsági garancia részének tartja az atomenergia elfogadtatását is, valamint hozzátette: fontosnak tartja azt is, hogy a palagáz-kitermelés lehetőségét ne korlátozzák. Mindemellett cél, hogy az európai szénvagyont is mozgósítani lehessen. Az energetika ügyében úgy összegzett, hogy a szabályozási vitákról az árcsökkentésre kell helyezni a hangsúlyt, az árak csökkentése nélkül ugyanis tovább romlik az Európai Unió versenyképessége. A miniszterelnök célként egy új Közép-Európa építését határozta meg, ami felfogása szerint négy dolgot jelent. Egyrészt a térség államai közötti lehető legszélesebb együttműködés kialakítását  magyarázta , másrészt azt, hogy Közép-Európa a kontinens növekedési motorja akar lenni, amire a gazdasági eredményei fel is jogosítják. Harmadrészt megjegyezte, hogy a közép-európai térség saját válságkezelési módszereket dolgozott ki például a nyugdíjrendszer átalakításában és a munkanélküliség kezelésében. Végül kiemelte azt a tulajdonságot, hogy Közép-Európa politikailag stabil.
 
A V4 kormányfőinek felszólalása után a moderátor kérdezte a részvevőket, Orbán Viktort elsősorban a Kárpátalján élő magyarokról szóló szombati szavairól faggatta. A kormányfő múlt heti beiktatási beszédében kijelentette: a Kárpát-medencei magyarokat megilleti a kettős állampolgárság, megilletik a közösségi jogok, és megilleti az autonómia is. Mindennek közeli aktualitást ad az Ukrajnában élő 200 ezres magyar közösség helyzete, amelynek meg kell kapnia a kettős állampolgárságot, meg kell kapnia a közösségi jogok teljességét, és meg kell kapnia az önigazgatás lehetőségét is  mondta akkor a parlamentben. A Globsecen így foglalt állást: egy demokratikus Ukrajnának tiszteletben kell tartania a közösségi jogokat, legyen szó például a magyar kisebbség közösségi jogairól. Ha Kijev ezt nem teszi, legitim okunk van aggódni a jövő Ukrajnájának demokratikus karakteréről  mondta. Arra, hogy milyen közösségi jogokra gondol, Orbán Viktor így felelt: az Ukrajnában élő magyarok fogják meghatározni maguknak, milyen jogi intézményekkel szeretnének rendelkezni.
 
A beszélgetésen részt vevő Donald Tusk lengyel kormányfő, aki a napokban úgy nyilatkozott, hogy Orbán szavai a magyar autonómiáról nem voltak szerencsések, most azt mondta a magyar kormányfő felszólalása után: ez így jobb volt.
 
Orbán Viktor általánosságban is beszélt az ukrán válságról, úgy értékelve, hogy a legnagyobb ellenfelünk az álszentség és a képmutatás. Szerinte nemcsak egy Oroszország-, hanem egy Ukrajna-problémával is szemben állunk, és az Ukrajnából érkező kihívást komolyan kell venni, jelenleg ugyanis nem lát garancia arra, hogy Ukrajnában demokratikus kormányzat jöjjön létre, csak reményeink vannak. Ezért az EU-nak Oroszországgal és Ukrajnával szemben is nyíltan meg kell fogalmaznia elvárásait - tette egyértelművé.
 
Visszatérve a kárpátaljai magyarokra a legaggasztóbb jelek közé sorolta, hogy az új Ukrajna kialakítása után Kijevben elsőként döntött arról, hogy törlik a kisebbségekre vonatkozó kedvező nyelvtörvényt. Az ukrán válságról alkotott véleményét úgy összegezte, hogy az egész történet rendkívüli csapást jelent az európai, azon belül is a közép-európai versenyképességre, mert ellehetetleníti, hogy kölcsönös előnyökön nyugvó, gazdasági stratégiai együttműködés jöjjön létre Oroszország és az EU között. Többször is hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ma alapvetően ukránbarát hangot kell megütnünk.
 
A tanácskozáson szóba került a Déli Áramlat gázvezeték is, amelyről a magyar kormányfő azt mondta, hogy a Déli Áramlatra egyszerű gazdasági pragmatikus kérdésként tekint. Ezt azzal magyarázta, hogy ha az oroszok nem szállítanak majd gázt Ukrajnának, akkor az ukránok kivesznek majd a területükön áthaladó, de más országnak szánt gázból. Mivel pedig Magyarországra gáz csak Oroszországból tud érkezni, és csak Ukrajnán keresztül van vezeték, nem lesz gáz Magyarországon - vetette fel, kiemelve, hogy ezzel szembe kell nézni, ezért mindez téma volt a szerdai kormányülésen is. Megjegyezte egyúttal, hogy bár Magyarország mind Horvátországba, mind Romániába tud gázt szállítani, ám fordítva ez nincs így.

Összesen 218 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
6qwasyx
2014. május 16. 13:31
Tiszteletet az ukránoknak!
ciseaux
2014. május 16. 01:21
"„legitim okunk van aggódni” a jövő Ukrajnájának demokratikus karakteréről – jelentette ki a kormányfő" "Miazhogynagyonis," lévén a mostani Ukrajna minden, szó szerint, csak nem "demokratikus".
Kárpáti Zoltán
2014. május 15. 21:27
Közben Ukrajna azt mondja, hogy gázt importálnak Magyarországról. Én meg magyar állampolgárként szeretném tudni, hogy melyik "európai cég" szállít gázt Ukrajnának Magyarországról, amiről május 14-én megállapodás született, és aminek értelmében a szállító "európai cég" nevét valamiért nem akarják nyilvánosságra hozni.
Akitlosz
2014. május 15. 19:46
Amúgy ez a cikk inkább csak arról szól, hogy mit mondott Orbán Viktor, de hogy mit a többi három az persze kimaradt a lengyel kormányfő minősítgetésén kívül.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!