Jobban szétterítené a munkát Lovász

2014. május 06. 14:48

Tovább akarja vinni az elődje által beindított változásokat, de más munkastílust honosítana meg Lovász László matematikus, akit az MTA 185. közgyűlésén, kedden választottak a tudós testület elnökévé.

2014. május 06. 14:48

Az akadémia egyike a társadalmilag legelfogadottabb közintézményeknek és legfőbb feladatomnak azt tekintem, hogy ez fennmaradjon” – mondta el a Magyar Tudományos Akadémia új elnöke megválasztása után. Lovász László kiemelte a tudományos teljesítmény mellett a munkastílus és egy olyan közösség fontosságát, amely túl tudja tenni magát a politikán a tudomány és az ország érdekében. „Ez nagyon fontos dolog, amit mindenképpen tovább akarok vinni” – jegyezte meg. Mint elmondta, elődjéhez, a hat év elnökség után leköszönt Pálinkás Józsefhez képest más a vezetői stílusa: „talán jobban szétteríteném a munkát, szélesebb körben, többeket vonnék be, de ebben az is benne van, hogy ő végrehajtotta azokat a fő változtatásokat, amelyek irányával, lényegével mindenképpen egyetértek, ilyen értelemben tovább kell ezeket vinni” – fogalmazott az MTA új vezetője, hozzátéve, hogy elsősorban finomhangolást lát szükségesnek.

A tervezett beruházásokkal, programokkal kapcsolatban Lovász László emlékeztetett arra, hogy folyamatban van a Bölcsészet- és Társadalomtudományok Kutatóházának a felépítése; elmondása szerint ennek a beindítása, működésének meghatározása természetesen nagyobb lélegzetű feladatnak ígérkezik. A nemzetközi tudományos életben nagyon sok megoldatlan, nehéz, égető kérdés akad: ilyen a publikációk szabad hozzáférése vagy a különböző tudományágak összeolvadása; ezek megoldásában az akadémiának aktív szerepet kell vinnie - mondta el az MTI-nek az akadémia új elnöke. Lovász László matematikust a Magyar Tudományos Akadémia 185. közgyűlésének keddi zárt ülésén a voksok 61,8 százalékával választották elnökké. A posztért Lovász László mellett Maróth Miklós klasszika-filológus és Németh Tamás agrokémikus indult. Az új elnök megbízatása három évre szól.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vizesnyolcas
2014. május 07. 11:47
Lovász a maga szakterületén nemzetközi szinten megkérdőjelezhetetlen tekintély. Azonban az MTA elnökének lenni óhatatlanul menedzseri feladatot és politikai szerepvállalást is jelent. Tartok tőle, hogy menedzserként, politikusként csetleni-botlani fog, mint minden olyan figura, aki a rendes foglalkozását ezeknél többre tartja.
valattila1
2014. május 06. 21:09
Szimpatikus, h teríteni akar. Remélem, valódi szemléletváltást hoz, nem úgy, mint Pálinkás. Csak egy vicces anekdota róla: egy konferencián az előadása után a német vezető megköszönte Dr. Lofasz munkáját (németesen ejtve) :)
doncamillo
2014. május 06. 15:07
Kíváncsi vagyok, hogy milyen'aktív szerepvállalás'-t akar a 'tudományágak összeolvadásá'-ban?! ..És remélem, műveltebb lesz mint elődje, talán Széchenyit jobban ismeri..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!