Ítélet Biszku-ügyben: öt és fél év háborús bűntett miatt

2014. május 13. 15:49

Ítéletet hirdetett a 92 éves Biszku Béla, a kommunista diktatúra 1956 utáni megtorlásokat elrendelő belügyminisztere perében a Fővárosi Törvényszék, ami háborús bűntett, lőszerrel való visszaélés és a kommunizmus bűneinek tagadása miatt öt és fél évre ítélte a vádlottat.

2014. május 13. 15:49

A 92 éves Biszku Béla volt állampárti vezetőt az 1956-os forradalmat követő megtorlások miatt felbujtóként, több emberen elkövetett emberöléssel és bűnpártolással megvalósított háborús bűntett és más bűncselekmények, így lőszerrel való visszaélés és a kommunizmus bűneinek tagadása miatt öt és fél év szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Törvényszék első fokon, nem jogerősen kedden.

Biszku Bélát három bűncselekménnyel vádolta az ügyészség az Index szerint: a genfi egyezmény alapján háborús bűncselekménnyel, többek között az 1956 utáni megtorlások részeként a polgári lakosságra leadott sortüzek elrendeléséért; lőszerrel való visszaéléssel, mert 2012-ben tizenegy darab sörétes lőszert találtak a lakásán a rendőrök; és a kommunista rendszer bűneinek tagadásával, a 2010-ben a Duna Tv Közbeszéd című műsorában elmondottak miatt.

A sortüzekért az ügyészség szerint közvetetten felelős a 92 éves Biszku, mivel ő is részt vett a sortüzeket végrehajtó karhatalom létrehozásában és irányításában. A volt belügyminiszter ugyanis tagja volt a(z 1956. november elején megalakult) Magyar Szocialista Munkáspárt központi, irányító és döntéshozó testületének – és ezáltal a legszűkebb pártvezetésnek –, az Ideiglenes Intéző Bizottságnak.

Az ügyész szerint nincs jelentősége, hogy volt-e konkrét tűzparancs az '56-os sortüzekben, mert a karhatalom célja és a karhatalom működéséről szóló szabályzat már eleve egy általános, „ideológiai tűzparancsot” adott. Az ügyész idézett ebből a szabályzatból, ami kimondja, hogy ellenforradalmi zavargásnál, lázongásnál megengedett a fegyverhasználat. A genfi egyezmény alapján viszont mindez háborús bűncselekmény.

Az ügyész életfogytig tartó szabadságvesztést kért Biszkura, emellett a közügyektől való eltiltását is kezdeményezte.

Biszku ügyvédje, Magyar Gábor azzal kezdte beszédét, hogy kifejtette: a Biszku elleni eljárás csak a Fidesz 2010-es kormányváltása után indult el, hiszen semmi sem indokolta, hogy az elmúlt 25 évben vádat emeljenek Biszku ellen. Felemlegette a „mindenféle” történelemkutató intézetek létrehozását, a tankönyvek lecserélését, és idézett az Alaptörvény preambulumából is, hogy bebizonyítsa: a kormány újra akarja írni a történelmet, ennek része a Biszku elleni per.

A védő szerint megalapozatlanok a vádpontok: a leginkább a lőszerrel való visszaélés áll meg, bár a mostani eljárás visszásságaira utalva azon ironizált, hogy a Biszkunál talált lőszerekkel kapcsolatban, hogy „még senki sem fedezte fel újabb sortűz elkövetésének előkészületét”.

Magyar szerint Biszku felelősségre vonásához az kellene, hogy be lehessen bizonyítani, hogy Biszku – akár több lépésen keresztül – parancsot adott a sortüzekre.

Biszku tagadta bűnösségét. Azt mondta, hogy az Ideiglenes Intéző Bizottság üléseinek gépírásos jegyzőkönyveit utólag készítették Kádár János instrukcióinak megfelelően, ezek a leiratok ezért nem pontosak. Az ügyész szerint ezek a papírok hitelesek, hiszen ezeket az állampárt készítette és őrizte, utána kerültek az állami levéltárba. Az elmúlt években többször elmondta, hogy az 1956 után történtekkel kapcsolatban nem bánt meg semmit, nincs miért bocsánatot kérnie, Nagy Imre pedig „megérdemelte a sorsát”.

Az genfi egyezményt megsértő cselekményekért az 50-es években halálbüntetés is kiszabható volt, ám ez a szankció ma már nem létezik. A most hatályos büntető törvénykönyv szerint kiszabható legsúlyosabb büntetés, a tényleges életfogytiglan viszont a tettek elkövetésekor még nem létezett, ezért Biszkut legfeljebb életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélhette volna a bíróság — írja az Index.

Összesen 281 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
basatu
2014. május 14. 06:58
Érdekes,a Magyar Népköztársaság akkori törvényei szerint Biszku törvényesen járt el! Nos őt a mostani törvények szerint őt elítélték,ezen az alapon első István királyt is ellehet itélni népírtásért hisz a német nehézlovasság segítségével fele magyarságot kiírtotta és bekényszerítette a maradék magyarságot a keresztény világba.Szóval a győztesek olyan törvényeket hoznak amilyet akarnak,azaz veszik m,aguknak a jogot arra hogy utólagosan törvényt üljenek azok felett akiknek a múlbéli szerepérő halvány fogalmuk sincs,azaz a történelmet nem ismerik és szellemi szinten fel sem érik azokat akiket elítéltetnek utólagosan hogy kiszolgálják azokat a bugyuta emberkéket akik per pillanat most a hatalmat birtokolják.Nos ha továbbra is ez a szemlélet uralkodik hazánkban akkor ennek soha sem lessz vége mert minden bajunkért hátra mutogatunk és a jelen sürgető cselekvéseit elhanyagolva a mának élünk és a jövő nem érdekel bennünket!
balbako_
2014. május 14. 06:10
Miután minden vádban bűnösnek találták mi gátja a felső határnak a 20 évnek.
1120
2014. május 13. 23:52
Minden olyan ítélet, amely csak kilátásba helyezi, hogy ez a szemét valaha is szabadlábra kerülhet még, nyílt provokáció!
Kohncsita Kolbász
2014. május 13. 23:06
és a terv a túlélőkkel is ez volt. Akkor porszem kerülhetetet a legendás német precizitásba Olyan sok a tűlélő hogy még 69 évvel utánna is több 10 ezer van Kiváncsi lennék, a Don kanyarból visszajöttek és a Magyar Királyi Hadseregben szolgálók közűl hányan élnek még
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!