Jobbik: Jelölttel kapcsolatos visszaélés történt Csongrádban

2014. április 01. 10:26

A párt szerint egy Csongrád megyei képviselőjelöltet is úgy jelentettek be, hogy az illetőnek nem volt tudomása jelöltségéről.

2014. április 01. 10:26

A Jobbik szerint nemcsak az ajánlásokkal kapcsolatban voltak visszaélések, hanem egy Csongrád megyei képviselőjelöltet is úgy jelentettek be, hogy az illetőnek nem volt tudomása jelöltségéről. Dúró Dóra, a párt szóvivője keddi sajtótájékoztatóján kifejtette: a Szentes központú választókörzetben az érintett nő levélben jelentette a választási bizottságnak, megütközéssel vette, hogy a testület visszautasította indulását, mert nem sikerült 500 érvényes ajánlást összegyűjtenie, mivel nem szándékozott sem a megjelölt Határon Túli Magyarok Pártja, sem más jelölőszervezet színeiben indulni. Feltételezi – tudatta –, hogy visszaéltek adataival és megtévesztették a választási bizottságot.

 
A Jobbik szóvivője a bizottsági jegyzőkönyvre hivatkozva jelezte: a testület feljelentést tett az ügyben. Dúró Dóra szerint ez az eset is rávilágít arra, hogy a kétharmados kormánytöbbség által megalkotott új választási rendszer – a korábbihoz hasonlóan – szintén lehetőséget ad a személyes adatokkal, állami támogatásokkal való visszaélésre. Közölte, tájékoztatást kérnek a Nemzeti Választási Irodától, hogy a vissza nem vitt ajánlóívek után járó bírságokat milyen arányban sikerült behajtani. Dúró Dóra kifogásolta, hogy a büntetés a pártokat és nem a jelölteket terheli, így ha a jelölőszervezet nem tesz eleget a fizetési kötelezettségnek, senkit nem tudnak felelősségre vonni.

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
karika01
2014. április 01. 13:18
Ne sírjanak! Inkább húzzák le a rolót!
pimepime
2014. április 01. 10:52
Íme a "szakértő" Orbán-kormányt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!