Kepmutatas.hu: a Fidesz drágábban kampányol, mint a többiek összesen

2014. március 17. 15:21

A képmutatas.hu felméréséből az derül ki, hogy a baloldal, a Jobbik és az LMP együtt sem költött eddig annyit a kampányra, mint a Fidesz. Az oldal a civil szervezetek és a kormány kampányköltéseit is figyeli, ezekkel együtt a Fidesz kétszeresével lépi túl a pártok számára előírt egymilliárdos határt.

2014. március 17. 15:21

A Transparency International, a K-Monitor és az Átlátszó közösen működteti a képmutatás.hu weboldalt, amely a pártok kampányköltéseit követi nyomon.

Mint közleményükben írják, a kormánypártok jobban teljesítenek az adófizetők pénzének elkampányolásában, hiszen a kormány és a CÖF kampányával együtt a Fidesz eddig kétmilliárdot költött kampánycélra: ez kétszerese a pártok számára megengedett egymilliárdos keretnek. Novembertől februárig a CÖF 570, a kormány 540 millióval támogatta meg a Fidesz kampányát.

A Fidesz-KDNP már februárig kimerítette csaknem a teljes egymilliárdos keretet, jelenleg 940 milliós kampányköltésnél tartanak. A baloldali Kormányváltás szövetség 680 millió, a Jobbik 650 millió, az LMP pedig 310 millió  forintot költött eddig a kampányra.

A Transparency International kampányköltéseket számláló programja minden kampányeszközt megvizsgál, vagyis nyomon követi a köztéri óriásplakátokat, a médiahirdetéseket, a direkt marketing eszközöket, és a pártrendezvényeket is. A szervezet jogi igazgatója szerint a jelenlegi kampányfinanszírozási szabályokat még meg sem kell szegni ahhoz, hogy a pártok ellenőrizetlenül költsenek a kampányra. A TI közvélemény-kutatást is végzett a kampányról, melynek eredményei azt mutatják, hogy az emberek csak 8 százaléka számít tiszta kampányra, azaz arra, hogy a pártok csak megengedett eszközöket fognak igénybe venni. A lakosság többsége szerint a baloldal és a Fidesz egyaránt felhasznál korrupt forrásból származó pénzeket.

A kutatásból az is kiderül, hogy a Fidesz-KDNP a felnőtt népesség csaknem negyedét (22 százalékát) kereste meg aktivistái révén személyesen, míg a baloldali szövetség ezen a csatornán a választójogosultak 12 százalékát érte el. Mindkét oldal intenzív kampányt folytat szórólapokon keresztül, az emberek negyedét érik el ezzel az eszközzel. 

A TI, a K-Monitor és az Átlátszó korrupcióellenes minimumprogramot dolgozott ki elsősorban a párt- és kampányfinanszírozás, a közbeszerzések, a vagyonnyilatkozatok, az összeférhetetlenség, a nemzeti vagyon kezelése, valamint a jogállamiság témájában fogalmaz meg javaslatokat. 

Összesen 76 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csuka
2014. március 18. 07:52
"Így szép nagy számok fognak kijönni azoknál, akiknek sok önkéntes dolgozik." --- Ne hazudj Gergely! Van az háromszoros is! 1, Ha a standasztalt is az önkörmányzat veszi meg, úgy természetesen kisebb összegek jönnek ki. BP. XVI.ker-ben a FIDESZ-es asztalon az önkormányzat logója van. Még arra sem vették a fáradságot, hogy eltakarják. 2, A FIDESZ-es önkormányzat nálunk legalább annyit költött az utóbbi egy évben jelöltjük támogatására (Rejtve), mint a TI kimutatásban szereplő, egy jelöltre eső összeg .
nyugalmazott tanár
2014. március 18. 07:47
A fentebb látható grafikon a teljesítmény és a minőség mutatója. Jól le lehet olvasni róla, hogy hol tart a FIDESZ-KDNP és hol a többiek. Teljesítményben és minőségben, hitelességben, társadalmi elfogadottságban, támogatottságban. A különbség nem csekély. Ennek pedig meg kell jelennie a valós teljesítményeket bemutató kommunikációban, annak költségeiben is. Ha pedig ez a grafikon mégis azt ábrázolná, amire a szerzője kommentárja szerint szánta, akkor pedige gy ócska balliberális trükközés, politikai lejárató propaganda. Indiferens.
nyugalmazott tanár
2014. március 18. 07:29
Kepmutatas.hu: a Fidesz drágábban kampányol, mint a többiek összesen Mivel van mondanivalója, van programja jelentős eredményei a kormánykoalíciónak, és azt be is kell mutassa. Azért, hogy soha, de soha ne történhessen meg még egyszer Magyarországon, hogy maffiázó bűnözők, korrupt balliberális érdekszövetségek ragadják magukhoz a hatalmat. Akkor se történhessen ez meg, ha magukat értelmiségiként megjelenítő politikai kalandorok holmi kartások és hasonszőrűek ezen ügyködnek.
august
2014. március 18. 06:24
Kepmutatas.hu: a Fidesz drágábban kampányol, mint a többiek összesen ------ Többen is vannak a parlamentben, mint az ellenzék összesen.. Csak nem most csodálkoznak rá erre? Nem a pártok nagyságához, annak arányában határozzák meg a kampányköltségeket?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!