Gyurcsány: Orbán eladta Magyarország függetlenségét

2014. március 08. 08:31

A kormánynak a jelszava a függetlenségi harc, ehhez képest egy nap alatt adta el Vlagyimir Putyinnak Magyarországot Orbán Viktor – mondta el Gyurcsány Ferenc, aki szerint a rezsiháború helyett a bérköltségeket kellene csökkenteni. Szerinte a költségek nyugatiak, míg a bérek keletiek Magyarországon.

2014. március 08. 08:31

Orbán Viktor a paksi szerződéssel eladta Magyarország függetlenségét, a rendszerváltás óta kormány ennyire soha nem adta oda magát egy másik országnak – jelentette ki Gyurcsány Ferenc Gyulán. A DK elnöke Orbán Viktor kormányzását bírálva elmondta: a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel aláírt paktummal a miniszterelnök egy nap leforgása alatt adta el Moszkvában az ország függetlenségét, miközben a jelszavuk a függetlenségi harc. 

A volt miniszterelnök rezsiháborúnak nevezte Orbán Viktor rezsicsökkentési programját, és azt mondta: kis tételekről van szó, amelyek érdemben nem segítik az ország felemelkedését. Gyurcsány Ferenc a legfontosabbnak a bérköltségek csökkentését nevezte, szerinte ebben kell versenyezni a Nyugattal, nem a rezsicsökkentésben. 

A DK elnöke szerint aki csak spórol, még soha nem lett gazdag. Nincsen rendben, hogy a költségek és az árak nyugatiak, a bérek pedig keletiek Magyarországon – jelentette ki a politikus, aki lát esélyt arra, hogy 2014-2018 között a jelenlegi havi nettó 66 ezer forintos minimálbér százezer forintra emelkedjen.

Összesen 88 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
várúr
2014. március 08. 16:45
Furcsány tényleg elmebeteg. Feltehetően a bérre RAKÓDÓ költségek csökkentéséről beszél, de ezt sem képes tisztességesen megfogalmazni. Nagy az zűrzavar a fickó fejében.
pkarcsi
2014. március 08. 15:55
Téged kellett volna eladni,te tetű vöröshordalék.
Cafka Margit
2014. március 08. 13:43
eladta... no persze, meg a Katust is... gondolom emiatt kellett neked ez a kis apró 25,8 milliárd dollár amit 5 nap leforgása alatt vettél fel te hitványság mintaképe... ráadásul a sajtótok notóriusan csak a feléről beszél... http://www.imf.org/external/np/sec/pr/2008/hun/pr08275h.pdf
Wagner Hopkins
2014. március 08. 13:05
Kék- és félcédulás lombrózó apró dögei.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!