Közös nyilatkozatban tartunk ki a magyar-kínai barátság mellett

2014. február 13. 12:53

Közös nyilatkozatot adott ki a magyar és a kínai kormány, amelyben Magyarország többek között leszögezi, hogy határozottan kitart az egy Kína elv mellett. Orbán kínai látogatása során a közös nyilatkozaton kívül több kétoldalú megállapodás is született.

2014. február 13. 12:53

A dokumentum rögzíti, a felek szerint a diplomáciai kapcsolatfelvétel óta eltelt több mint 60 év során a hagyományos magyar-kínai barátság folyamatosan fejlődött, a két ország együttműködése folytonosan mélyült, és nagy eredményeket ért el. 2014-ben esedékes a Kína és Magyarország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 65. évfordulója, és egyben a két ország baráti együttműködési partnersége létrehozásának 10. évfordulója is. 

A felek tiszteletben tartják egymás fejlődési útválasztását, amely megfelel saját országuk adottságainak - áll a nyilatkozatban, amely tartalmazza azt is: a magyar fél nagyra értékeli Kínának a reform és a nyitás megkezdése óta elért hatalmas eredményeit, elismeréssel tekint a „kínai álomra”, amelyet Kína nemzete megújulásának megvalósítására vetett fel, tiszteletben tartja a kínai félnek a reform átfogó elmélyítését kitűző hatalmas távlati terveit, és bízik abban, hogy ez a folyamat egyre több fejlődési lehetőséget fog hozni a világnak. Kína támogatja Magyarországnak az EU tagországaként megvalósuló aktív részvételét az európai integráció folyamatában, valamint azokat az erőfeszítéseit, amelyeket országa gazdasági és társadalmi fejlesztése érdekében kifejt.

A két fél megerősítette, hogy egymás szuverenitásának és területi integritásának tiszteletben tartása és egymás alapvető érdekeinek és fontos szempontjainak figyelembe vétele teljes összhangban van a hagyományos kínai-magyar barátsággal. Magyarország határozottan kitart az egy Kína elv mellett, a kínai fél pedig nagyra értékeli „a magyar fél helyes álláspontját”.

A felek kinyilvánították, hogy a kölcsönösen előnyös és mindkét félnek kedvező gyakorlati együttműködés megerősítése megfelel a két ország alapvető érdekeinek. A Kína által megvalósított nyitási politika és a magyar fél által folytatott keleti nyitás politikája számos fontos területen összecseng. A feleknek tovább kell mélyíteniük együttműködésüket a gazdasági-kereskedelmi, befektetési, pénzügyi, távközlési és infrastruktúra-fejlesztési területeken – rögzítették.

Orbán Viktor miniszterelnök köszönetet mondott a kínai fél baráti fogadtatásáért, és magyarországi látogatásra hívta meg Li Ko-csiang miniszterelnököt, aki örömmel elfogadta a meghívást. A dokumentum kitér arra, hogy a gazdasági, kereskedelmi, befektetési, infrastruktúra-fejlesztési és humán együttműködési területeket érintően több kétoldalú megállapodás és üzleti szerződés született a látogatás alatt.

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
=nessuno=
2014. február 13. 21:39
Szánalmas. Máskor meg Tajvannak próbálunk nyalni...Kár, hogy ippen szuverenitáshiányosak voltunk a ruszki megszállás miatt, mikor barátkozni kezdtünk a kínai elvtársakkal.
Mystes
2014. február 13. 19:01
Ezzel azért két probléma van: 1., 56-ban nem volt jó a kínai-magyar viszony. Ne hazudozzunk! 2., Nem tudom, hogy a nyugatiaknak is hűségesküt kellett-e tenniük az egységes Kínára ahhoz, hogy üzleteljenek velük.
Ouroboros
2014. február 13. 18:28
只有青民盟
BőröndÖdön
2014. február 13. 15:34
Gerinctelen,szarházi!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!