150 millió eurós hitelkeretet kaptunk az Európai Beruházási Banktól

2013. december 13. 10:45

Varga Mihály szerint az EIB kedvezményes hitelei javítják a versenyképességet és hozzájárulnak az adósságszerkezet javulásához.

2013. december 13. 10:45

Az Európai Beruházási Bank (EIB) az államigazgatás modernizálása, valamint a kis- és közepes vállalkozások (kkv) exportjának támogatására a magyar állam számára 50 millió eurós, míg a Magyar Export-Import Bank (Eximbank) Zrt. számára 100 millió eurós hitelkeretet nyújt – az erről szóló szerződéseket pénteken írta alá Baranyay László, az EIB alelnöke, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Nátrán Roland, az Eximbank vezérigazgatója.

Baranyay László a szerződés aláírása alkalmából tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a nemzetközi bank közreműködésével az elmúlt években jelentős beruházások valósultak meg Magyarországon, s az együttműködés a jövőben is folytatódik, hiszen a gazdaság növekedési pályára állásával az országnak egyre több forrásra lesz szüksége.

Varga Mihály szerint az EIB által Magyarországra hozott kedvező kondíciójú források jelentősen javítják a versenyképességet, hozzájárulnak ahhoz, hogy az adósságszerkezet javuljon, s jelentős kamatmegtakarítást eredményeznek a magyar állam számára.

Nátrán Roland egyebek mellett kiemelte, hogy az Eximbank által bevont forrás legalább 70 százalékának a kkv-kat kell támogatnia, s a több milliárd forintos kamatmegtakarítás teljes mértékben a vállalatokhoz kerül.

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Felebarát
2013. december 13. 13:13
mirekell a hitel, ha ilyen stabil a gazdaság?
tatka46
2013. december 13. 13:12
Miért csökkenne, hisz lopnak a Fideszesek.
Mimes
2013. december 13. 13:09
Jajj, ti "nácizsidóballiberók" (ki maradt valami?), nem értitek ezt ti, ez JÓ HITEL!!! Ami 2010 előtt volt az rossz (deviza)hitel, ez meg jó (devizahitel)! Az adósság elleni harcunk pedig az unortodoxia jegyében zajlik, ahol a növekedés csökkenés, a csökkenés pedig növekedés, ha pedig harcolunk valami ellen, az akkor sikeres, ha egyre több van belőle! Na, mit kell itt értetlenkedni, oszoljunk kérem, nincs itt semmi látnivaló...
kukagyerek
2013. december 13. 11:53
"és hozzájárulnak az adósságszerkezet javulásához." Az imf megint gyarapodhat!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!