Fidesz: Áfacsökkentéssel állítható talpra sertéstenyésztés

2013. november 09. 11:12

A Fidesz szerint talpra állhat a nehéz helyzetben lévő magyar sertéságazat az élő- és félsertés áfacsökkentésének köszönhetően. A kormánypárt szerint a lépéssel több tízezer munkahelyet lehet megmenteni, sőt újakat létrehozni a hazai vidék számára a sertéstartásban és sertésfeldolgozásban.

2013. november 09. 11:12
A Fidesz az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében emlékeztet, hogy a magyar sertésfeldolgozók és -termelők az ágazatban kiemelkedően magas, 30-40 százalékos feketegazdaság miatt évek óta komoly gondokkal küzdenek. 
 
A 2014. január 1-jétől a jelenlegi 27 százalékról 5 százalékra csökkenő áfakulcs az élő- és félsertésre vonatkozóan a kormánypárt szerint jelentősen növeli a hazai feldolgozók versenyképességét és segíti a magyar sertéshús sikeres exportját, valamint hazai keresletét is.
 
A magyar sertésstratégia megvalósításával 2020-ig a kétszeresére nőhet a jelenleg alig 3 milliós állatállomány, valamint közel 20 ezer új munkahely jöhet létre. Az ágazat fejlődni akarását jelzi, hogy a legutóbbi, állattartó telep korszerűsítése pályázaton mintegy 25 milliárd forint támogatási összeg áll rendelkezésre a sertéstartók részére, az új, 2014-2020 közötti vidékfejlesztési program pedig kiemelten fogja kezelni az állattartó ágazatokat – áll a Fidesz közleményében.

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
IgazságosIzomViktor.
2013. november 09. 20:52
Ez az áfa csökkentés egyébként egy jó intézkedés.De a csirkeágazatban is be kéne vezetni,mert előbb-utóbb ott is tarthatatlan lesz a helyzet.De az azért a szokásos fideszes túlzás hogy ettől az egy intézkedéstől majd tízezerszámra maradnak meg a munkahelyek.Akkora hatása azért nem lesz.De valóban előnyös a sertéshús"előállítóknak".Még akkor is ha a fogyasztói árak nem fognak csökkenni emiatt.
Akitlosz
2013. november 09. 20:19
Ha csupán egyetlen egy termék adóját változtatják, az egyértelműen mutyira utal. Csányi vágóhidat épít, kell neki a haszon. Olyan ágazat természetesen nem létezik, amelyiknek a 27%-os ÁFA jót tenne, az minden ágazat versenyképességét csökkenti. Csupán egyet kiragadni s lényegesen kedvezőbb helyzetbe hozni azt jelzi, hogy az az ágazat fideszes érdekeltségbe került.
kjkj945
2013. november 09. 18:35
Moslék!
karbonárbóc
2013. november 09. 16:19
Mi csak tyúkot eszünk mert az jobb a sportembereknek,vagyis a szörfembereknek http://www.mwa.hu
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!