Slovnaft: A horvátok gazdasági-politikai nyomást gyakorolnak

2013. október 03. 18:48

A horvát kormány gazdasági-politikai nyomásgyakorlásának tartja a MOL körüli történéseket Világi Oszkár, a magyar olajcég szlovákiai leányvállalata, a Slovnaft vezérigazgatója.

2013. október 03. 18:48

Világi a témáról csütörtökön nyilatkozott a TASR szlovák közszolgálati hírügynökségnek. „Bizonyosfajta, a horvát kormány részéről megvalósuló gazdasági-politikai nyomásgyakorlás részeként érzékeljük (a történéseket)” – jelentette ki Világi Oszkár. Elmondása szerint az INA privatizációs szerződésének része volt egy olyan megállapodás is, amely szerint a horvát kormány átveszi az INA-nak a gázüzletágban tevékenykedő, veszteséges részét. Rámutatott: ezt a kötelességüket a horvátok nem teljesítetté, annak ellenére sem, hogy a MOL erre az idén tavasszal ismételten figyelmeztette őket.

Az INA ezen része minden évben veszteséget termel, tekintettel arra, hogy szabályozott üzletről van szó. Figyelmeztettünk arra, hogy itt akár egy 2 milliárd kunát kitevő vitás kérdésről lehet szó, és úgy érzékeljük, hogy reakcióról van szó, arról, hogy ilyen módon akarnak rákényszeríteni minket arra, hogy ebben az ügyben visszalépjünk” – fejtette ki a Slovnaft vezérigazgatója.

Az olajipari társaságot meglepetésként érte a horvát hivatalos szervek azon lépése, hogy Hernádi Zsolt személyére vonatkozó nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki, ugyanis a szeptember 25-i kihallgatásra Hernádi Zsolt nem kapott hivatalos idézést – írta a Slovnaft vezérigazgatójára hivatkozva a TASR. „A horvát ügyészség és a horvát bíróság, amely a vizsgálati fogságba vételt kérte, abból indult ki, hogy arról (Hernádi Zsolt) a sajtóból, illetve az igazgatótanács egyik tagjával folytatott informális beszélgetés során értesült. Ezt teljes mértékben abszurdnak tartjuk” – szögezte le Világi Oszkár, hozzátéve: a MOL a lehetséges megvesztegetéssel kapcsolatos vádakat is visszautasítja.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!