Stratégiai megállapodást kötött a kormány a Samsunggal

2013. szeptember 19. 13:54

Az ünnepélyes aláírás előtt Varga Mihály elmondta: a Samsung új, közel 30 millió dollárból megépülő, 22 ezer négyzetméteres jászfényszarui gyártócsarnoka száz új munkahelyet teremt majd.

2013. szeptember 19. 13:54

Stratégiai megállapodást írt alá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Lee Kyu-Jin, a Samsung Electronics Magyar Zrt. elnöke a jászfényszarui Samsung gyárban csütörtökön. Az aláírást követően a Samsung gyár új üzemcsarnokának alapkövét jelképező fát ültettek el a felek.

Az ünnepélyes aláírás előtt Varga Mihály elmondta: az új, közel 30 millió dollárból megépülő, 22 ezer négyzetméteres gyártócsarnok száz új munkahelyet teremt majd. „A magyarországi Samsung Electronicsszal való együttműködésünk sikeres példája annak, hogyan hangolható össze a kormány sikeres befektetési politikája a gazdasági szereplők törekvéseivel” – fogalmazott a miniszter.

Lee Kyu-Jin emlékeztetett: az új egységgel bővülő televíziógyár idén ünnepli 24. évfordulóját, fejlődése a magyarországi elektronikai és tévégyártás egyik sikertörténetévé vált. „Ez a telephely ma Európa legnagyobb, s a világ egyik legmodernebb tévégyára” – hangsúlyozta. Az új gyár 2014 januárjában kezdi meg a termelést.

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Sinistra
2013. szeptember 19. 14:39
MULTIK KI- fejezetten fontosak... ÉLJEN A HAZAI mellett a multi is...
liberálzöld.
2013. szeptember 19. 14:17
Tudja valaki, mi a f@x az a stratégiai megállapodás? Mit tartalmaz az? Örök hűség holtomiglan - holtodiglan, jóban rosszban? Vagy tuttíra ennyi-annyi adókedvezményt adunk? Vagy eljárunk egymáshoz nagyokat enni - inni? Vagy mit?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!