Kövér: Rendeleti kormányzást, rossz szájíz nélkül!

2013. szeptember 09. 20:43

Kövér László az Inforádióban arról beszélt: azt tartaná normálisnak, ha a parlament csak a legalapvetőbb, garanciális szabályok megalkotására tartana igényt. Arra, hogy ez egyfajta rendeleti kormányzás lenne-e, annak rossz íze nélkül, igennel válaszolt.

2013. szeptember 09. 20:43

A kampány a mostani ülésszak munkatempóját nem befolyásolja, meglátják majd, hogy mennyi munka marad, amit idén nem tudnak elvégezni, és a parlamenti képviselők eldöntik, mikor akarják megtartani az utolsó ülést ebben a ciklusban, ismertette Kövér László hétfő este a Inforádió Aréna című műsorában gondolatait. Arról, hogy többet enged-e meg a kampányidőszakban a felszólalásoknál, azt mondta: tartalmilag eddig sem törekedett korlátozásra. Azt, hogy milyen kifejezéseket használnak, ahogy eddig, ezután is azonos mércével ítéli meg. Az azonos mércét firtató felvetésre úgy fogalmazott: az ellenzék enged meg magának olyan dolgokat, amire húsz év alatt nem volt példa.

Arra, hogy számít-e további durvulásra, úgy reagált: kedvező fejlemény volt a házbizottsági ülésen, amikor Balczó Zoltán (Jobbik) bejelentette: a maguk részéről nem kívánják élezni a feszültséget vele szemben, és a visszahívására irányuló kezdeményezést vissza vonják. Az őszi 42 pontos törvényalkotási tervből a költségvetés mellett az alaptörvény ötödik módosítását, az új polgári törvénykönyvvel összefüggő jogszabályokat említette. Az alaptörvénnyel és a sarkalatos törvényekkel kapcsolatban nem zárta ki, hogy még a hátralévő hónapokban átfésülik őket. Ha lesz finomítás, az alaptörvény koncepciója nem sérül. Az új Ptk.-val kapcsolatban nem vár alkotmánybírósági beadványt, de ezt nem is lehet szerinte kizárni. A házelnök egyáltalán nem számol választási költségvetéssel, további rendszerszintű átalakítással sem, talán még az agráriumban van kis adósságuk.

Kövér László szerint érdemes lenne hosszú távon megfontolni, nem lenne-e jó nagyobb mozgásteret adni a kormánynak arra, hogy a mindennapi kihívásokra reagáljon, és lazítsanak azon, hogy mindent, a legrészletesebb szabályokat is törvénybe akarják iktatni. Azt tartaná normálisnak, ha a parlament csak a legalapvetőbb, garanciális szabályok megalkotására tartana igényt. Arra, hogy ez egyfajta rendeleti kormányzás lenne-e, annak rossz íze nélkül, igennel válaszolt. Szerinte érdemesebb lenne az energiáikat nagyobb mértékben a végrehajtó hatalom ellenőrzésére fordítani. Szólt arról is, hogy az egyéni jelöltek és a lista esetében semmi sem sürgeti őket.

Az államfő döntése alapján jövő áprilisban, májusban lesznek a választások, egyelőre mindenkinek a törvényhozói munkával kell foglalkozni. Arról, mi kell ahhoz, hogy valaki választókerületi elnök, egyéni jelölt legyen azt válaszolta: munka. A kormányfő nagy hangsúlyt fektetett a frakcióülésen is arra, nehogy bárki a felmérésekből azt a téves következtetést vonja le, hogy a választásokat megnyerték - jegyezte meg, hozzátéve: mindenkinek óriási a felelőssége. Kérdésre válaszolva cáfolta, hogy a visegrádi kihelyezett frakcióülésen a választókerületi elnökök sorsa napirendre került volna. Kövér László szerint a választási kampány egyik témája a rezsicsökkentés lehet.

A további esetleges csökkentésekről azt mondta, addig kell és szabad csinálni, amíg ezeknek a cégeknek a nyereségét elviselhető és tisztességes mértékre vissza nem szorítják, amíg tudnak beruházni, az amortizációjukat finanszírozni. Kövér László ebben elég tág mozgásteret lát, hiszen extraprofitot vittek ki az országból az elmúlt években. A külhoniak képviseletéről azt mondta: nem számol azzal, hogy sok mandátum múlik majd szavazataikon, illetve azzal sem, hogy ez döntené el a választásokat

Összesen 183 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vidorka
2013. szeptember 10. 11:37
Kövér dobta Kun Bélát s most Adolf Hitler a szellemi atyja! Kövér az a politikus aki ha kell képes még az apját vagy az anyját is lecserélni! Igazi gerinces magyar ..... vagy magyar gerinces? politikus!
tatka46
2013. szeptember 10. 10:00
Azért gondoljon bele mindenki ebbe, ez vissza abba a korszakba amitől megakartunk szabadulni és úgy néz ki nem sikerűl.Kevés parlamenti ügy csak a kormány az az Orbán döntsön mindenbe, a nyugati országokban ez elképzelhetetlen, ott demokrácia van.Mit akarunk újra a párt főtitkára döntsön egy személyben mindent (Kádár,, Rákosi,) vagy tényleg úgymond a nép döntsön? Úgy látom, hogy a jobboldaliak azt szeretik ha uruk és parancsolójuk van, alattvalóak.
drkovax
2013. szeptember 10. 09:30
1. Aki idekeveri az Elnöki Tanács "törvényerejű rendelet" alkotását az tudatlan vagy hazudik. Az nem rendelet volt (a neve ellenére) hanem törvény. És parlament által hozott törvényt is fölülírhatott. Az Alaptörvény szerinti rendelet törvényi felhatalmazás alapján adható ki és a törvénnyel nem ellentétes módon szabályozhat (különben AB ...) 2. A "rendeleti kormányzás" lehet diktatúra, amennyiben a rendelet felülírja a törvényeket (itt ez kizárt) ill. lehet a "béna kacsa" küszködése (Gyurcsány az SZDSZ kilépése után) vagy épp diktatúrára törekvés, ha megpróbálja áthágni a törvényi korlátokat az AB működés ellehetetlenítésével (szintén Gyurcsány, a lejáró AB tagok pótlásának akadályozásával a minimális létszám...) 3. A kérdés annyi, hogy mi az a részletszabály, aminek a meghozatalát a parlament fenntartja magának és mit enged át kormány ill. miniszteri rendelet szintjére.
StG
2013. szeptember 10. 09:17
Az ügy másik ága: Azt mondja Kövér, hogy az állandó törvénykezés helyett a végrehajtó hatalom ellenőrzésére kellene nagyobb hangsúlyt fektetni. Csak mivel, kérdem én: - A semmire se jó parlamenti vizsgálóbizottságokkal? - Az ÁSZ-szal, ahová a Fidesz padsoraiból katapultált az elnök? - Az alkotmánybírósággal, aminek hivatalosan egyáltalán nem ez a feladata, de így is meg lett kötve a kezük? - A KEHI-vel, amely a Miniszterelnökség alá tartozik? - A PSZÁF-fel, aminek szintén nem ez a feladata, viszont alighanem összevonják a fideszes irányítás alatt álló MNB-vel?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!