Franciaország eljárást indít a Google ellen

2013. szeptember 28. 21:31

Franciaország meg fogja indítani az eljárást a Google ellen, mivel az amerikai óriáscég nem változtatott a francia törvényeknek megfelelően a felhasználók adatainak kezelésén – közölte pénteken a francia adatvédelmi hatóság (CNIL).

2013. szeptember 28. 21:31

A Google-nak a hatóság korábban három hónapos határidőt szabott meg, hogy változtasson adatkezelési politikáján, ezt azonban a CNIL közleménye szerint az amerikai cég nem tartotta tiszteletben. „A CNIL elnöke ki fog jelölni egy jelentéstevőt annak érdekében, hogy megindítsák az információszabadságról szóló törvényben előírt hivatalos eljárást” – fogalmaz a közlemény.

A hatóság korábban azt kérte a Google-tól, hogy számoljon el azzal, mit csinál a felhasználóktól begyűjtött adattömeggel, illetve közölje, hogy mennyi ideig őrzi az adatokat. A hatóság ilyen esetben akár 150 ezer eurós (44,7 millió forintos) pénzbüntetést is kiszabhat. A Google France egyelőre nem akarta kommentálni a CNIL döntését.

A CNIL vezető szerepet játszik az európai vizsgálatokban azóta, hogy a Google 2012 márciusában egyesítette hatvan különböző alkalmazásának adatvédelmi szabályzatát és hozzálátott, hogy egyesítse felhasználóinak összes adatát, keletkezzenek azok akár a YouTube videómegosztó portálon, akár a Gmail levelező programban, vagy a Google+ közösségi hálón. A Google nem hagyott választási lehetőséget felhasználóinak.

A nemzeti adatvédelmi intézmények Európában közös vizsgálatot kezdtek az ügyben, és idén februárig haladékot adtak a Google-nak arra, hogy maga javasoljon változtatásokat, a cég azonban semmit sem változtatott. A Google közben több találkozót is folytatott a különböző adatvédelmi szervezetekkel, és mindvégig azzal érvelt, hogy egységesített adatvédelmi szabályzata a felhasználók számára könnyebben megérthető.

A CNIL lépése jogi szakértők és illetékesek szerint próbaköve lesz annak, hogy képes-e Európa befolyásolni a nemzetközi internetes társaságok magatartását.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!