Ellenzik a szabadság kifizetését a szakszervezetek és az MSZP

2013. szeptember 23. 13:11

Mind az MSZP, mind egyes szakszervezetek bírálják azt a fideszes javaslatot, amely egyszeri alkalommal lehetővé tenné a bent ragadt szabadságok kifizetését.

2013. szeptember 23. 13:11

A felek szerint az előterjesztés olyan problémát orvosolna, amelynek kialakulásáért a kormány is okolható. Erről Gúr Nándor, az Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának szocialista elnöke, az MSZP alelnöke, valamint Székely Tamás, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke számolt be sajtótájékoztatón, miután több munkavállalói érdekképviseleti vezetővel közösen megvitatták a hétfőn a munkaügyi bizottságban is tárgyalt, Kósa Lajos (Fidesz) által benyújtott előterjesztést. 

Gúr Nándor már azt problémának tartja, hogy a munka törvénykönyvén, valamint a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvényen egy képviselői indítvánnyal, az érintettekkel való egyeztetés nélkül változtatna a Ház. Mint mondta, sem a munkaadókkal, sem a munkavállalói szervezetekkel nem egyeztetett a benyújtó, ehelyett „ötletelés, politikai indíttatású gondolkodás zajlik”. Hangsúlyozta: a szabadságok ki nem adásának problémája abból is fakad, hogy a munkaügyi háttérszervezetek, az ellenőrzést végző hatóságok nem végezték elégségesen a feladatukat. Hozzátette: a törvény szerint az idei szabadságok január végéig kiadhatók, de ha ez nem következik be, akkor külön indokkal március 31-ig. Szerinte először az aktuális jogszabályokat kellene érvényre juttatni, egyszeri megváltásról pedig legfeljebb március után lenne érdemes beszélni, ám akkor nem lehetne a választások előtt egy-két hónappal kifizetni az összeget – jegyezte meg. 

A szabadság nem eladó” – fogalmazta meg álláspontját Székely Tamás, aki közölte azt is: a szabadságokat jellemzően a szűkös létszám, és az ebből fakadóan szükségessé váló túlmunka miatt nem adják ki a munkaadók. Az előterjesztés így szerinte a munkáltató munkaszervezési problémáinak kiküszöbölésére irányul. A szabadság a regenerálódásra, a családdal való együttlétre való – mondta, majd feltette a kérdést: milyen családpolitika az, amely ezt pénzben megválthatóvá teszi? Szerinte az előterjesztés a munkavállalók ellen van, és nem született volna meg, ha a benyújtó egyeztetett volna a szakszervezetekkel.

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
=nessuno=
2013. szeptember 23. 22:45
Általában a vezetők tehetik meg, hogy nem veszik ki, mert úgy is azt intéz munkaidőben, amit akar. Átlagember nem viheti át másik évre, szerintem erre jogszabály is van.
nyugalmazott tanár
2013. szeptember 23. 15:28
Munkavállalóként számos alkalommal fizettem rá arra, hogy a bentragadt szabadságomat nem lehetett kifizetni, nem lehetett átvinni. Sok ismerősömnél kifejezetten visszaéltek a munkáltatók erőfölényükkel, és a szocialisták által eröltetett szabáylokra hivatkozva a dolgozóktól "ellopták" a szabadságot, a pihenés lehetőségét és annak bérét. Ezért csak üdvözlendőnek lehetnevezni a javaslatot, és nagyon meglep, hogy a munkavállalói érdekvédelemre hivatottak a munkáltatói érdekek mellé állnak. Megint.
cutcopy
2013. szeptember 23. 14:09
"az érintettekkel való egyeztetés nélkül változtatna a Ház" Mit kéne még ezen az évtizedes problémán egyeztetni..? Ezt már régóta hiányolja mindenki..!
kamasuka
2013. szeptember 23. 13:51
Ezek komolyan nem képesek ÉRTELMES válaszokat adni olyan kormányzati tervekre, amelyek jók az embereknek? Ezzel kampányolni nem kell félnetek jó lesz, max. megszopjátok, megint.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!