Szorosabbra fűzi kapcsolatát a magyar és szlovák közmédia

2013. augusztus 15. 14:27

Új együttműködési megállapodást kötött a magyar és a szlovák közszolgálati média, az erről szóló keretszerződést Böröcz István, a Médiaszolgálatatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója és Václav Mika, a Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) vezetője írta alá csütörtökön Budapesten.

2013. augusztus 15. 14:27

A megállapodás célja az együttműködési lehetőségek felkutatása, gyors információcsere, műsorok tartalmi gazdagítása, valamint az európai értékek kifejezésre juttatása műsortartalmak cseréjével, közös műsorok tervezésével és szakmai továbbképzésekkel.

Böröcz István a dokumentum aláírását követően elmondta, hogy két átalakuló szervezet új szerződéséről van szó, jóllehet a jogelőd szervezetek már együttműködtek a korábbi években. Ebben az új jogi felállásában az RTVS és az MTVA együttműködését most alapozták meg. Hangsúlyozta: a szerződés nagyon fontos lehetőségeket tartalmaz az információcsere, a műsorcsere, a továbbképzés és számos más területen. Mint mondta, jó lehetőséget lát arra, hogy tágítsák majd a jelenlegi megállapodás kereteit.

Václav Mika szólt arról, hogy az információcsere, a továbbképzések mellett nagyon szeretnék, hogy az egyes műsorok felvételében részt vállalhatnának a szerződő felek.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!