Fürjes: Mindenkinek biztosított a vízellátás

2013. augusztus 05. 16:50

Az nem megy, hogy amíg az ózdiak többsége tisztességesen fizeti a rezsit, addig mások potyáznak, ugyanakkor a vízellátás mindenki számára biztosított – mondta Fürjes Pál (Fidesz-KDNP) Ózd polgármestere hétfői sajtótájékoztatóján.

2013. augusztus 05. 16:50

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város vezetője megismételte azt, amit korábban az MTI-nek eljuttatott közleményében fogalmazott: az ózdi képviselő-testület tavaly december 11-én megkezdte a településen működő 123 közkút fogyasztásának vizsgálatát, és megállapították, hogy sokan nem képesek azt megérteni, hogy a közpénzből fizetett közkutak kifejezetten vízivásra és nem szórakozásra, autómosásra, vagy éppen öntözésre vannak fenntartva. Volt olyan kút, amelyből egymillió liter víz fogyott egy év alatt, feltehetően nem ivásra használták ezt a mennyiséget – tette hozzá.

A decemberben megkezdett felülvizsgálatok eredményeként 62 közkúton az önkormányzat csökkentette a víznyomást, 27 közkutat pedig megszüntetett. Mint mondta: az ipari mennyiségű vízfogyasztásnak akartak gátat szabni, és ez az egész városra érvényes, nem csak részekre, nem koncentráltak a cigánytelepekre.

A törvény szerint 150 méteren belül mindenkinek biztosítani kell az ivóvizet, ez a testületi döntést követően is megmaradt - tette hozzá a polgármester, megjegyezve: a múlt hét közepétől folyamatos felülvizsgálat kezdődött a város összes, a határozatban jóváhagyott közkútjának üzembiztos működése érdekében. Fürjes Pál leszögezte: a kutakon az ivóvízfogyasztás továbbra is biztosított mindenki számára.

Kérdésre válaszolva elmondta: hétfőn délelőtt hivatalában találkozott Nyakó István MSZP-s országgyűlési képviselővel. Az „ő javaslata alapján is, amely egyébként nyitott kapukat döngetett, a felülvizsgálatot folytatjuk, minden olyan megrongált kút, vagy amely nem tudja hozni az 5 liter/perces teljesítményt, vissza lesz állítva úgy, hogy a törvényes keretek között mindenki számára legyen biztosítva az ivóvíz-szolgáltatás” – közölte.

Továbbra sem tudjuk az autómosást, a köbméteres tartályba slagon történő vételezést biztosítani az egyébként nem fizetőknek, ez nem romatelepi kérdés”, a kiskerttulajdonosok és az ügyeskedők voltak azok, akik igazán nagy fogyasztásokat csináltak – hangoztatta Fürjes Pál.

Összesen 92 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
incze
2013. augusztus 06. 17:50
embertelen szemétláda, de mint látom nincsen egymagában
kökböri
2013. augusztus 06. 09:47
Ássanak kutakat maguknak. Lesz munka is meg víz is, sok tanyai lakos ma is ilyen vizet használ.
Toportyán tiszteletes
2013. augusztus 06. 07:50
Nehéz lesz a narancsbarmoknak láncszavaztatni,ha eszébe jut majd a romáknak a piti összegért csinált vízelzárás,ráadásul mint kiderült 1,2 milliárdot síboltak el a narancsbarmok!
Selamat
2013. augusztus 06. 07:07
Tudja valaki, hogy melyik bankszámla számon gyűjtik a balliberális szervezők az önkéntens befizetéseket a fürdésre vágyóknak? Mert csak tartják magukat a saját szabályaikhoz, ami szerint ahogy nincs ingyenebéd, úgy nincs ingyenfürdés sem.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!