Polthoz és Handóhoz fordul Bárándy Gergely

2013. július 24. 08:31

Levelet írt Polt Péter legfőbb ügyésznek és Handó Tündének, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének Bárándy Gergely, hogy tájékoztassák Varga Béla hadbíró tábornok ügyéről – erről az MSZP-s politikus szerda kora reggel tájékoztatta az MTI-t.

2013. július 24. 08:31

Az országgyűlési képviselő, aki az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság ellenőrző albizottságának elnöke, közleményében azt írta pártja, az MSZP nevében: várják a további fejleményeket és követelik a teljes nyilvánosságot a hadbíró tábornok ügyében éppúgy, mint a Szilvásy-perben. „Varga Béla hadbíróról minden szakmabeli tudja, hogy szálka a Fidesz szemében, mert szakmai meggyőződése miatt legutóbb is szembe mert menni a kormány politikai leszámoló hadjáratával” – fogalmazott az ellenzéki képviselő, aki szerint ha beigazolódik, hogy a tábornok ellen titkosított indokok alapján büntetőeljárást indítanak, és felmentik beosztásából, az nagyobb a baj, mint eddig bármikor.

A legsötétebb diktatúrákat idézi, hogy titkosítják a politikai indíttatású büntető ügyek iratanyagát, hogy a közvélemény sose tudhassa meg az igazságot, s a történetet a kormány úgy magyarázhassa, ahogyan neki tetszik” – írta Bárándy Gergely. Emlékeztetett: a rendszerváltozás komoly eredménye volt a koncepciós perek kutathatóságának megteremtése. „Azt a korszakot, amelyben a bírákat a kormánynak nem tetsző döntések miatt meneszteni lehet, amikor mondvacsinált vagy ismeretlen okokból eljárást lehet indítani ellenük, kemény diktatúrának nevezik” – szögezte le.

Hétfőn Debreczeni József, a Demokratikus Koalíció alelnöke sajtótájékoztatóján mondta azt, hogy példát akarnak statuálni Szilvásy György ügyében. Debreczeni József úgy vélte, figyelmeztetésnek tekinthetők a volt titokminiszter ügyében másodfokon ítélkezők számára a Varga Béla nyugalmazott hadbíró ellen a közelmúltban indított eljárások. A politikus felidézte, hogy Varga Béla volt az, aki 2011-ben megalapozatlannak találta az úgynevezett kémperben a katonai ügyészség vádjait, és szabadlábra helyezte Szilvásy Györgyöt, illetve Laborc Sándort.

A DK alelnöke emlékeztetett arra, hogy még abban az évben Hende Csaba honvédelmi miniszter előterjesztésére a köztársasági elnök kényszernyugdíjazta Varga Béla bírót, aki ellen többi között gondatlanságból elkövetett államtitoksértés miatt indult eljárás. A „kémkedési perként” ismert büntetőügyben július 4-én hirdetett elsőfokú ítéletében a Debreceni Törvényszék. Szilvásy György másodrendű vádlottat, a Gyurcsány-kormány titokminiszterét felbujtóként elkövetett kémkedésért 2 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte, a közügyektől 3 évre eltiltotta.

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Text adósság
2013. július 24. 16:17
Nem ennek a Gergőnek volt a nagypapája besúgó az 50-es évekbe hogy egy kicsit több pénzt keressen, hogy tudja tanítani fiát egy igazságosabb igazságügy miniszternek? Prutty!
fogd a pénzt és kuss
2013. július 24. 12:34
mentek a szemétkupacba, ahová való az összes bolsi
Forsz
2013. július 24. 11:17
El lehet ezen a témán csámcsogni, de felesleges. Mert ezeket az ügyeket, ha tetszik, ha nem, a politika lengi körül - minden esetben. És, mivel ezekre a bírói ítéletekre különösen nem jellemző, hogy egzakt, támadhatatlan értelmezés szerint születnek, ezért a politikához köthető ügyek mindig is a politikai széljáráshoz igazodnak. Amit a Bárándy gyerek lép, az nem egyéb, mint politikai szarkavarás. Ehhez joga van, de ne várjuk, hogy a végén mindenki a homlokára csap, hogy hát, tényleg! Szeretném látni azt a bírót, aki meg mer lépni egy, a politikai széljárással ellentétes értelmezést egy húzós, feszült figyelmet kiváltó ügyben. Ha pedig meglépi, már csak idő kérdése, hogy a hatalom mikor kezdi ki. És ne legyen illúziója senkinek. Ez így van minden demokráciában. A diktatúrákban pedig elő sem fordul! Még a liberális diktatúrákban sem!! Tessék?, hogy ilyen nincs? Még csak ilyen van manapság, igazán!
GV0917
2013. július 24. 10:09
Milyen okos, milyen ügyes, a legkisebb ugrifüles! "Szép öcsém beh' nagy kár...." Minden kilométerkőnél ott van a Bárády família"! A legkisebb a szocikat istápolja- madarasék éke ma is a Középső - exminiszter. A volt Dögkutas és megerőszakolt egykori szoci gyámollítója az Ős-Bárándy. A T. családod miért nem emelt szót annak a "Qourva független "bírónak a az Ítéletben elhangzott keményen politikai véleményét nyílvánító,egyértelműen pártos kijelentésért? ("A vádlott/DP/ társadalmilag hasznos cselekedetet vitt végbe") Különben is, hogy mertek beleszólni a "FÜGGETLEN BÍRÓSÁG" munkájába? Nektek addig független a bíró, míg a javatokra ítél! Úgyhogy Bárándy úrék és liberkomcsi haverjaik, befogni a lefcsest!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!