Közszféra: nem jár nyugdíj és fizetés egyszerre

2013. július 01. 10:12

Az állami szférában dolgozók – a közalkalmazotti, közszolgálati jogviszonyban állók, továbbá a bírák, az ügyészek és a fegyveres szervek tagjai – nem kaphatnak nyugdíjat és fizetést is egyidejűleg júliustól.

2013. július 01. 10:12

A kormány tavaly év végén tette közzé azt a határozatát, amely kimondta, meg kell szüntetni a nyugdíjas korú közalkalmazottak és kormányzati dolgozók jogviszonyát. Az egyetemeken, főiskolákon oktatók azonban mentességet kaptak a kötelező nyugdíjazás alól, és rögzítették, hogy indokolt esetben mások is továbbfoglalkoztathatóak.

Az Országgyűlés tavaly decemberben döntött ugyanakkor arról is, hogy az állami szférában dolgozó továbbfoglalkoztatott nyugdíjas korúak nem kaphatnak egyszerre nyugdíjat és fizetést. A dupla ellátást április 30-ig kellett bejelenteni a nyugdíjfolyósítónak, július 1-jétől pedig már nem jár a nyugdíj annak, aki amellett dolgozik. Az öregségi nyugdíj szünetelése alatt a dolgozó továbbra is nyugdíjasnak minősül. Ha megszűnik a munkaviszonya, ezt igazolnia kell, és újra kézhez kapja a nyugdíját.

Az egyik leginkább érintett ágazatban, az egészségügyben csaknem az összes, a nyugdíjáról lemondó munkavállaló továbbfoglalkoztatási kérelmét támogatta a kabinet. Ők illetménykiegészítést kaphatnak, amelynek maximális nettó mértéke megegyezik a mindenkori kieső ellátás összegével.

Szabó Máté ombudsman szerint a közszférában dolgozó nyugdíjasok kettős juttatásának tilalmáról szóló rendelkezés szemben áll a tulajdonhoz való joggal és a vagyoni értékű jogok védelmével, ezért az alapvető jogok biztosa május közepén az Alkotmánybírósághoz fordult, kérve a rendelkezés megsemmisítését.

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalmazott tanár
2013. július 01. 13:39
Közszféra: nem jár nyugdíj és fizetés egyszerre ezt már réges rég be kellett volna vezetni. Egyesek két bőrt húztak le egy rókáról. Elég nagy disznóságok zajlottak bennfentes körökben.
bigyomail
2013. július 01. 11:17
Az valahol érthető, hogy az állam nem akar egyszerre nyugdíjat és bért is adni valakinek. Azon viszont érdemes elgondolkodni, hogy ha valaki nyugdíjra jogosulttá vált, annak jár a nyugdíj, mint ahogy jár a munkáért cserébe a fizetés is. Az első gondolat csupán gazdasági kérdésként tekint a problémára. A második viszont jogi kérdés. Az állam most azt mondja, hogy a munkámért nincs jogom bért kapni, vagy a megszerzett nyugdíjamhoz nincs jogom. Csakhogy a közalkalmazott mindkettőre jogot szerzett. A nyugdíjra a járulékfizetéssel, a bérre pedig a munkájával. Márpedig azt nem mondhatjuk, hogy a közalkalmazott munkája és járulékfizetése nem ér annyit, mint egy magánvállalat dolgozójának járulékfizetése, vagy munkája.
drkovax
2013. július 01. 11:00
Ombudsmanónak azt is a figyelmébe ajánlanám, hogy a munkahely sem egy jog ... választani kell a kettő között.
tatka46
2013. július 01. 10:59
Kivéve a Gyevi "fideszes" bírót,és a magyar parlament nyugdijjasait.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!