Stratégiai megállapodást kötött a kormány a Linamarral

2013. június 19. 07:58

A stratégiai együttműködési megállapodást a Linmar anyavállalatának központjában, a kanadai Guelphben írt alá a magyar kormány nevében Cséfalvay Zoltán, a nemzetgazdasági minisztérium gazdaságstratégiáért felelős államtitkára, a cég részéről pedig Linda Hasenfratz, a vállalat vezérigazgatója, a Linamar Hungary Zrt. felügyelőbizottságának elnöke.

2013. június 19. 07:58

A megállapodást az általános gépgyártásban és a nagy pontosságú autóipari forgácsolt alkatrészgyártásban érdekelt cég anyavállalatának központjában a Linamar nevében Linda Hasenfratz, a vállalat vezérigazgatója, a Linamar Hungary Zrt. felügyelőbizottságának elnöke látta el kézjegyével. „A Linamar azt az ambiciózus célt tűzte ki maga elé, hogy az árbevételét 2020-ig megháromszorozza, amiben a magyarországi telephelyeknek is jelentős szerep juthat” – nyilatkozott az MTI-nek telefonon helyi idő szerint kedden Cséfalvay Zoltán. Az államtitkár elmondta, hogy az 1992-ben alapított Linamar Hungary Zrt. székhelye Békés megyében, Orosházán található, emellett működik egy telephelye Békéscsabán is. A társaság Magyarországon több mint 2100 főt foglalkoztat, jelentős belföldi beszállítói háttérrel rendelkezik, és kutatás-fejlesztési tevékenységet is végez.

Cséfalavay a nap folyamán Torontóban részt vett egy befektetői fórumon, amelyen felhívta a figyelmet, hogy a Magyarországon eddig beruházott külföldi működő tőke több mint 100 milliárd dollár, amiből a kanadai cégek mindössze 2,1 milliárddal vették ki részüket, ezért van tere az együttműködés fejlesztésének. Az államtitkár a magyarországi kutatási és fejlesztési befektetésekről megbeszélést folytatott Reza Moridivel, Ontario tartomány kutatás- és innovációügyi miniszterével. Elmondta, hogy a magyarországi vállalkozások iránt – mind az ontariói kormány részéről, mind a vállalatközi együttműködés terén – elsősorban az élettudományok, például az orvosi műszergyártás terén mutatkozott érdeklődés. Hangsúlyozta: észak-amerikai látogatásának fő célja annak bemutatása, hogy Magyarország nemcsak ipari termelési, hanem kutatás-fejlesztési és innovációs célterület is lehet. 

Cséfalvay Zoltán megbeszélést folytatott a BlackBerry vezetésével is. Az államtitkár elmondta, hogy a telekommunikációs cég a Budapesti Műszaki Egyetemen egy hatvanfős szoftverfejlesztői csoportot foglalkoztat, és itt is további lehetőségek nyílhatnak a jövőben. Az államtitkár a Waterlooi Egyetemen a felsőoktatás és a vállalatok igényei összehangolásának ontariói gyakorlatáról folytatott eszmecserét, és látogatást tett a torontói MaRS "technológiagyorsító" központban is, amely a nagysebességű internetes és telefonos kommunikáció fejlesztésén dolgozó induló cégek működését támogatja. „Azt tanulmányoztuk, hogy a magyarországi kutatás-fejlesztésben és innovációban az ilyen jellegű együttműködést és támogatásokat hogyan lehetne alkalmazni” – mondta.

Az államtitkár Kanadából az amerikai Szilíciumvölgybe utazik tovább, és az Egyesült Államok keleti partvidékén is megbeszéléseket folytat majd.

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lastres
2013. június 19. 10:10
Nagy balgaság mindent - a gazdaság fejlődését - az autóiparra feltenni. A szlovákok is megszívták, a csehek is, mi is meg fogjuk. Ez az iparág az egyik leginkább globalizált, mobil ipar, s a legérzékenyebb a konjunktúrára.
trabantkombi
2013. június 19. 09:15
Szánalmas, ahogy a bolsevik kormány stratégiai megállapodás fedőnév alatt különféle támogatásokkal próbálja itt tartani azt a néhány külföldi multit, aki még nem pakolt össze. Persze ezt is MI fizetjük, de nem baj, a fő, hogy szarfalvi és szargyártó beutazza a fél világot! Nyomorult hazug hazaáruló aljas gecik!!! 2014!!!!
Secnir
2013. június 19. 08:57
Cséfalvay Zoltán megbeszélést folytatott a BlackBerry vezetésével is. Az államtitkár elmondta, hogy a telekommunikációs cég a Budapesti Műszaki Egyetemen egy hatvanfős szoftverfejlesztői csoportot foglalkoztat, és itt is további lehetőségek nyílhatnak a jövőben. Hozzátette, a magyar kormány nem foglalkozik azzal, hogy a blackberry részvények zuhannak, és csökken a világpiaci részesedése, legfeljebb Alaptörvénybe írják, hogy mégse. Másnap az államtitkár finnországba utazik, stratégiai szerződést aláírni az ericcson mobiltelefongyártó részlegével, utána svédországba utazik, ahol a SAAB vezetőivel találkozik a leendő magyarországi befektetésekkel kapcsolatban.
Secnir
2013. június 19. 08:53
„A Linamar azt az ambiciózus célt tűzte ki maga elé, hogy az árbevételét 2020-ig megháromszorozza, [...]” – nyilatkozott az MTI-nek telefonon helyi idő szerint kedden Cséfalvay Zoltán. Aztán egy jót kacagott, és hozzátette: -majd elveszi az árbevétel nagy részét a rezsicsökkentő démon, hogy a dolgozók zsebében több maradjon -majd felhajtott még egy felest.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!