WJC: Erősödhet az antiszemitizmus Európában

2013. május 07. 12:56

Elképzelhető, hogy az európai gazdasági válság elhúzódik vagy súlyosbodik, az európai integrációs projekt veszélybe kerülhet, az euróövezet is összeomolhat, így fel kell készülni arra, hogy az antiszemitizmus erősödhet Európában – állapította meg a Zsidó Világkongresszus (WJC) a jelentésében, amelyet kedden ismertettek a szervezet budapesti közgyűlésén.

2013. május 07. 12:56

A neonácizmus erősödéséről szóló beszámolóban úgy fogalmaztak: „a legjobbat reméljük, de a legrosszabbra kell felkészülnünk”. Javasolják, hogy a WJC fűzze szorosabbra a kapcsolatokat az állami, kormányzati és parlamenti vezetőkkel, mert a politikusok a gazdasági válság idején hajlamosak kevesebb figyelmet szentelni a zsidó közösségek ügyének. Meglátásuk szerint a nagy politikai pártokat ösztönözni kell arra, hogy határozottan utasítsanak el minden kapcsolatot a neonácikkal, továbbá a WJC-nek alkotmányjogászokkal kellene konzultálnia arról, hogy milyen jogi lehetőségek vannak a neonáci pártok betiltására. A jelentésben három esettanulmány található: a Jobbikról, a görögországi Arany Hajnalról és a Német Nemzeti-demokrata Pártról (NPD).

Robin Shepherd brit politikai elemző, újságíró, a WJC jelentésének szerzője az eseményen kiemelte: valódi probléma a neonáci mozgalmak terjedése Európában, ezek nem azonosak a szélsőjobb pártokkal, amelyek főként a bevándorlás visszaszorítását szorgalmazzák. A Jobbikról azt mondta, a következő választások után vagy koalíciós párt lesz, vagy ellenzékben marad, és mindkét forgatókönyv rossz.

Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke felszólalásában úgy fogalmazott, a Jobbik támogatottságának egyik oka a trianoni békeszerződés okozta helyzet, de sokkal inkább azok a rasszista hangok, amelyeket a zsidókkal és a romákkal szemben üt meg. Úgy látja, a magyar kormány „politikai játszmát játszik a zsidókkal”, igyekszik megosztani őket.

A jelentésben a Jobbikról azt írták: a párt nagy reményeket fűz a 2014-es választásokhoz, amelyen akár „királycsináló” szerepbe is kerülhet. 2013 kezdetétől a Fidesz átlagosan 22 százalékot ér el a közvélemény-kutatásokon, amely „közel sem elég ahhoz, hogy egyedül alakítson kormányt”, és messze elmarad a 2010-es 52,7 százalékos eredményétől. Kifejtették: a szocialisták népszerűsége 14 százalék körül alakul, a Jobbiké pedig 8-10 százalék körül, és nem biztos, hogy más párt bekerülhet a parlamentbe. Meglátásuk szerint Orbán Viktor miniszterelnök vonakodik túl keményen fellépni a Jobbikkal szemben: a párt szavazóit akarja, de koalíciós partnerként is szüksége lehet a Jobbikra vagy arra, hogy ellenzékiként „csendes támogatást” nyújtson a Fidesz-kormánynak.

Robin Shepherd az Arany Hajnallal kapcsolatban azt írta: aggodalomra ad okot a helyzet. A gazdasági hanyatlás és a munkanélküliség megugrása adta a hátteret a párt népszerűségének növekedéséhez - mutatott rá. Kiemelte: viszonylag rövid idő alatt fontos görög párttá nőtte ki magát az Arany Hajnal, amely zsidóellenes, és zsidó összeesküvést hirdet. Úgy tűnik, miközben a kormány a gazdaság fellendítésén dolgozik, az Arany Hajnal elleni fellépés lekerült a legfontosabb feladatok listájáról – vélekedett. Az Arany Hajnal 18 képviselővel van jelen a 300 tagú athéni parlamentben, a harmadik legnépszerűbb szervezet Görögországban.

Az NPD-ről a beszámolóban azt írták: a német kormány úgy döntött, hogy nem kezdeményezik a párt betiltását. Ennek oka az lehet, hogy attól tartanak, túl nagy hírverést jelentene az NPD-nek, ha nem politikai, hanem jogi eszközökkel lépnének fel ellene. Hangsúlyozták: attól is tarthatott a kormány, hogy az ügy a 2003-as esethez hasonlóan elbukik. Akkor a kormány és a törvényhozás közösen benyújtott indítványát az alkotmánybíróság formai okokra hivatkozva elutasította. Az NPD a legutóbbi, 2009-es országos parlamenti választáson a szavazatok 1,5 százalékát szerezte meg. Elsősorban Németország keleti részén, a volt NDK területén népszerű, ott két tartományban tagja a helyi törvényhozásnak.

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kaktuszvirág
2013. május 07. 14:31
Milyen alapon akarják kényszeríteni az európai kormányokat,hogy legális pártokat tiltsanak be? Ez nem diktatúra,méghozzá nemzetközi?Ezek olyan jogokat akarnak maguknak,mint amilyen az SZKP. központi bizottságának volt.
ottapont
2013. május 07. 14:15
"WJC: Erősödhet az antiszemitizmus Európában" Legalább szárnyal a biznicc kufárok!
duzur
2013. május 07. 13:41
Ha Európa nem képes a humanista elvei irányába elmozdúlni, és a gazdasági szakadék tovább nö az emberek között, sajnos MINDENFÉLE GYÜLÖLET nöni fog. A németek se túl népszerüek, a muszlim bevándorlók is hálás "ellenségek", a zsidókkal és a cigányokkal együtt.(Miközben Sziríából a keresztények menekülnek el éppen tömegesen...) De növekedni fog a konfliktus a generációk között is. A szükség, nomeg az indokolt és indokolatlan írigység se éppen a nyugodt békesség fele vezet.
liberálzöld.
2013. május 07. 13:38
"WJC: Erősödhet az antiszemitizmus Európában" Hát, ha erősödhet, hadd erősödjön.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!