Szövetkezetekben gondolkozik az LMP

2013. május 01. 12:40

Az LMP május elsején elküldte zöldmunkahely-teremtési, valamint az új munka törvénykönyvére vonatkozó koncepcióját a szakszervezeti konföderációknak. Szél Bernadett arról is beszélt: az LMP nem eladó, és a kétharmaddal szemben a magyar családok érdekeit képviseli.

2013. május 01. 12:40

A párt tárgyalásokat kezdeményez annak érdekében, hogy a választásokra már egy társadalmi egyeztetésen túljutott, valóban a magyar emberek érdekeit tükröző programot tudjanak felmutatni. Az országgyűlési képviselő azt mondta: ma Magyarországon a munkával kapcsolatban nincs mit ünnepelni. Arra van lehetőség, hogy megnézzük a tényeket, hogy az ország milyen állapotban van, és megkeressük a kitörési lehetőségeket, amelyek segítségével kormányváltás esetén Magyarország előre tud haladni a munka világában – tette hozzá Szél Bernadett. A független országgyűlési képviselő kiemelte: a Fidesz legfontosabb, az egymillió új munkahely teremtéséről szóló választási ígérete csúfosan megbukott. Nemhogy nem sikerült új munkahelyeket teremteni, hanem 2008 óta nem voltunk olyan rossz helyzetben, mint most.

Ezt az emberek érzik a bőrükön, érzik a mindennapokban, így a kormányzati sikerpropaganda ebben a tekintetben teljesen felesleges – tette hozzá. Szél Bernadett szerint a kormánynak legalább két kézenfekvő lehetősége lenne, hogy viszonylag gyorsan munkahelyeket teremtsenek az országban. Az egyik az energiahatékonysággal van összefüggésben, de ehelyett egy álságos rezsicsökkentést kaptak az emberek. A másik lehetőséget a szövetkezetek jelentenék, a kormány viszont jó ideje halogatja, hogy átfogó szövetkezeti törvénymódosítást dolgozzon ki. Pedig az LMP szerint a zsákutcás közmunkaprogramok helyett ez valódi lehetőséget jelentene a vidék számára.

A világon több mint 3 milliárd ember dolgozik szövetkezeti formában, olyan szinten, hogy el tudja tartani magát és családját – hangsúlyozta a képviselő. A párt társelnöke elmondta: az LMP zöld majálisára látogatók egy olyan párttal találkozhatnak, amely nem eladó, a kétharmaddal szemben is Magyarország és a magyar családok érdekeit képviseli. 

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ottapont
2013. május 01. 18:05
A szövetkezet lejáratódott a kommunizmusban, pedig talán az egyetlen járható út lenne sok gazdálkodó számára aki pusztán önerőből nem tudna fennmaradni. A hatékony működéshez szemléletváltás kellene. Nyugaton is vannak jól működő szövetkezetek, szóval az LMP feltalálta a meleg vizet.
GV0917
2013. május 01. 16:54
Dettike,ne ködösíts!Dehogy akartok ti akár szövetkezeteket, akár társulásokat létrehozni. Hacsak nem politikai értelemben! Nézzük csak:Kolektív Gazdaság-Szövetkezet- KolHoz-ti csak politikai szövetkzést akartok.Mindegy kivel, csak gőzzetek! Igy fest tehát:Politikai Szövetkezet-PolHoz Itt nem az a kérdés,hogy lehet más a politika,hanem maradjatok fenn a felszínen,mint a tök!
antioxi
2013. május 01. 13:22
Jó a szövetkezeti gondolat, csak ne a liberálisok/zsidók találják ki, hogyan kell a magyar parasztoknak szövetkezni.
Radio Silicon
2013. május 01. 13:11
Van értelme a nyilatkozatnak. Szimpatikus párt ez az LMP, inkább őket látnám szívesen a parlamentben, mint a libásokat vagy a posztkommereket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!