Döntenek Brüsszelben a túlzottdeficit-eljárásról

2013. május 29. 08:25

Az MNO szerint mindenki kedvező döntésre számít az Európai Bizottság szerdai bejelentése kapcsán, amikor is az EB javaslatot tehet a túlzottdeficit-eljárás alól való kikerülésünkre.

2013. május 29. 08:25

Mint arról a Magyar Nemzet Online is beszámol, Olli Rehn pénzügyi biztos május elején még további intézkedéseket várt Magyarország és Olaszország esetében a túlzottdeficit-eljárás megszüntetésének érdekében. Jelenlegi értesülések szerint viszont már a kikerülésünkre tehetnek majd javaslatot – ahogy erről néhány napja már beszámolt a Magyar Nemzet, a Bruxinfo híreire hivatkozva.

A Bizottság javaslattétele után a döntést a pénzügyminiszterek európai tanácsa (Ecofin) hozhatja majd meg június végén. Bár korábban egyértelműen csak Lettország, Litvánia és Románia esetében helyezték kilátásba az eljárás megszüntetését, az időközben Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által bejelentett költségvetési zárolások hozzásegíthettek minket is a pozitív elbírálás felé való elmozdulásban. Brüsszel korábban kétségeinek adott hangot annak kapcsán, hogy fenntartható lesz-e költségvetési hiányunk három százalék alatt való maradása.

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kamasuka
2013. május 29. 12:37
Úgy néz ki, hogy kikerültünk, legalábbis egy bolsevista twitter bejegyzése alapján. Más kérdés, hogy ehhez nekik semmi közük nem volt ...
Wazze
2013. május 29. 10:44
Baxxák meg az anyjukat, Brüsszelben...
szalámis hegedű
2013. május 29. 10:23
Valószínűleg az EU szentesíti Orbánék orbitális lopásait, a mutyikat, simicskázást. Nem tehet mást, hiszen ez a birka nép mégh arra is képtelen, hogy felismerje: RABLÁNCON vezetik.
NoCsak
2013. május 29. 09:32
Meddig játsza Brüsszel el a volt Szovjetunió szerepét?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!