Jöhet az e-útdíj

2013. május 27. 19:04

Az Országgyűlés megszavazta a 3,5 tonnánál nagyobb össztömegű tehergépkocsik után fizetendő e-útdíjat szabályozó törvényt.

2013. május 27. 19:04

Elfogadta a parlament hétfőn a megtett úttal arányos díjat előíró törvényt. Az e-útdíjat a 3,5 tonnánál nagyobb össztömegű tehergépkocsik után kell megfizetni az autópályákon, autóutakon és a főutakon július elseje után.

Az Országgyűlés 251 igen szavazattal – 86 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett – hagyta jóvá Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter előterjesztését. A tarifákat nem rögzíti a törvény, az azokat tartalmazó rendelet tervezetét a kormány múlt csütörtökön tette közzé honlapján. Egy zárószavazás előtti módosító indítvány elfogadásával a parlament felhatalmazta a kormányt, hogy rendeletben állapítsa meg a mezőgazdasági termelők élőállat-szállítást és - a mezőgazdasági termények betakarításának idejére - a mezőgazdasági termények szállítását végző saját gépjárművei díjmentességének részletes szabályait.

Emellett a kormány több mint tízmilliárd forintos kompenzációs csomagot ígér a fuvarozóknak. Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének szombati budapesti fórumán közölte: a kabinet jelenleg négy intézkedést vizsgál. Eszerint az európai uniós minimumra csökkentenék a légrugós járművek adóját, és vizsgálják a vagyonszerzési illeték csökkentését is. A tervek között szerepel, hogy az iparűzési adóból leírható lenne az e-útdíj egy része, ezen kívül pedig egy államilag támogatott hitelkonstrukcióval is segítenék a fuvarozókat.

 

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
realista
2013. május 28. 22:08
A tranzitforgalom, meg ha lehet, széles ívben elkerüli az országot - bevétel minusz.
=nessuno=
2013. május 28. 00:05
Nem lennék most fuvarozó...:(( Mezőgazdaságnak is csak ez hiányzik.
atila68
2013. május 27. 21:37
Vár a vasút hív a MÁV Cargo! Ja, hogy azt eladta valami Közlekedési Miniszter? Ki is volt akkoriban a Miniszterelnök? Segítek;Hankook.
Secnir
2013. május 27. 21:22
azoknak, akik likeolták a hírt: jön az e-útdíj=áremelés. segítek: bp-debrecen oda-vissza 226*2=452 km. ez mondjuk 100 forinttal: 45200 ft plusz egy rakományra. ki fogja kifizetni? lenyeli az, akinek az áruját szállítják, ebben az esetben a végfelhasználó fizeti ki. vagy lenyeli a (hülye) vállalkozó, ami KAMIONONKÉNT 45e ft/út. napi egy menet öt kaminora az 4.5m havonta. és máris megvan, kire fog szavazni 2014-ben, ha nem megy csődbe. (úgy őszintén: ez egy igen-igen primitív alulbecsült hatástanulmány. elvégezte ezt valaki a minisztériumban pontos számok ismerete mellett????????)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!