Balog idősügyi miniszteri biztost nevezett ki

2013. május 02. 18:12

Idősügyi miniszteri biztost nevezett ki Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője – közölte a tárca csütörtökön az MTI-vel.

2013. május 02. 18:12

A miniszter a feladat ellátásával Jeneiné Rubovszky Csillát bízta meg, kinevezése fél évre, április 15-étől október 14-éig szól. Mint írták, a miniszteri biztos feladata az idősek szociális biztonságát erősítő országos mintaprogram kidolgozása és bevezetése lesz. A közfoglalkoztatottak, közösségi szolgálatot végzők és önkéntesek segítségére épülő program célja, hogy főként a 80. életévüket betöltött idős emberek megőrizhessék önálló életvitelüket. A program segítségével próbálnak továbbá megoldást találni az idősek életkorából, mentális és egészségi állapotából eredő problémákra – ismertették.

Jeneiné Rubovszky Csilla, a Kereszténydemokrata Néppárt budapesti alelnöke, V. kerületi alpolgármester elsősorban család- és szociálpolitikával foglalkozik. A kisebbik kormánypárt április elején mutatta be a 80 évnél idősebb emberek otthoni ellátását és gondozását célzó programját, amelynek mintája egy V. kerületi projekt.
 

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Justicia
2013. május 05. 15:58
Mi lenne, ha a gyógyszereik árát csökkentenék és az élelmiszerek áfáját ?
kohncesszió
2013. május 05. 15:26
Van még ismerős fideszes, aki nincs pozícióban? Most szóljon, mert szárazságügyi biztosunk MÉG NINCS!
schoolgirl
2013. május 05. 15:24
A cikk kapcsán kicsit utána olvastam, hogy mi is ez a program, és engem nagyon megnyert. Remélem mihamarabb sikerül vidéken is bevezetni, mert nálunk a családban nem kis szervezést jelent megoldani nagymamám ellátását úgy, hogy a saját otthonában maradhasson, és a család többi tagjának se kelljen a munkahelyét feladnia.
dobzselaci
2013. május 02. 23:09
kicióccó apparátus. Lassan már nem az van kisebbségben, aki nem a kormánypártra szavazott , hanem aki nincs benne a kormányban. Követelek plafonnézési biztost, földnézési biztost, nemnézési biztost. (a kutyákat nem kell hozzá kommendálni).
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!