Belügyminisztérium: Szakszerűen védekezünk az árvíz ellen

2013. április 01. 14:32

Az elmúlt időszakban kialakult gyors lefolyású árvizek ellen jelenleg 1739 kilométeren védekeznek, az országos vízjelző szolgálat folyamatosan elemzi és értékeli a hidrometeorológiai előrejelzéseket, amelyek alapján a további védekezési munkák tervezhetők – mondta Hoffmann Imre, a Belügyminisztérium (BM) közigazgatási helyettes államtitkára hétfőn Jásztelken, a közúti hídnál tartott sajtótájékoztatóján.

2013. április 01. 14:32

Biztosíthatok mindenkit, hogy a szakszerű védekezéshez megvannak a feltételek, és ezt is tesszük” – hangsúlyozta a helyettes államtitkár. Tájékoztatása szerint az 1739 kilométeren folyó védekezés szintje 1277 kilométeren első fokú, 306 kilométeren másodfokú, míg 155 kilométeren harmadfokú. Ez utóbbit hétfőn reggel 9 órától a Zagyván is életbe léptették Jásztelek térségében. Nagy folyóink, így a Duna és a Tisza felső szakaszán nincs árvízi helyzet - jegyezte meg. Hoffmann Imre közölte: jelenleg az országban a belvízzel elöntött terület nagysága 145 ezer hektárt tesz ki. Ez a mennyiség nem számít rendkívülinek, miután 1999-ben, az év ugyanezen szakában 400 ezer hektár felett volt az elöntés, míg 2011-ben meghaladta a 380 ezer hektárt – jegyezte meg.

Most 145 ezer hektárnál még van idejük az önkormányzatoknak, hogy felkészüljenek a belvíz elleni védekezésre, ha a csapadékos időszak folytatódik – hívta fel a helyhatóságok figyelmét a BM helyettes államtitkára, hozzátéve: biztosítja az önkormányzatokat arról, hogy a vízügyi igazgatóságok szakemberei segíteni fogják a védekezésüket, ugyanakkor nélkülözhetetlen teendő az érintett településeken a vízkár-elhárítási tervek aktualizálása, a teendők ütemezése.

Lovas Attila, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) vezetője a Zagyván kialakult árvízi helyzetről elmondta: a Zagyva-Tarna vízgyűjtő rendszerében az elmúlt napokban mintegy 20 milliméter csapadék hullott, amely a korábban telítődött mederben újabb, jelentős áradást okozott. A Zagyva vízszintje egy nap alatt csaknem egy métert emelkedett, jelenleg 501 centiméter a vízállás, és meghaladja a harmadfokú készültségi szintet. A folyó tetőzése kedden az 550 centiméteres érték közelében várható. Mivel a hidrometeorológiai előrejelzések alapján a hét első napjaiban újabb csapadék valószínű a vízgyűjtőn, a Zagyván elnyúló tetőzésre és a Tisza áradása illetve a torkolati szakasz visszaduzzasztó hatása következtében lassú apadásra kell számítani.

A Zagyván Jászberény-Jásztelek térségében a magas vízállás mellett több helyszínen van szükség védelmi beavatkozásra. A Kötivizig védelmi osztaga egyebek mellett a Jászberényben a hűtőgépgyári lakótelep térségében mintegy 100 méter hosszban nyúlgátat épít, homokzsákokkal védik meg az alattyáni Irgócsi-zsilipet. Több helyszínen nyúlgáttal magasítják a töltéseket, tömítik a védtöltésekben keletkezett rókalyukakat.

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kisember
2013. április 01. 22:27
"Segítünk! Ne hagyja el a háztetőt, vagy ha már ellepi a víz, üljön át egy másik háztetőre!" BELÜGYMIN
Zsolt75
2013. április 01. 20:25
Nem tudom, mit aggódtok. Ez a nyilatkozat azért íródott, hogy ha Mesterházynak beleloccsan a termálvíz a fülébe, ne egyből a BM-et ekézze.
chack
2013. április 01. 16:44
„Biztosíthatok mindenkit, hogy a szakszerű védekezéshez megvannak a feltételek, és ezt is tesszük” Ajjaj! Hallottam már illetékes helyről azt is, hogy két hét alatt rendet tettek. Meg senkit se hagynak az út szélén. Úgyhogy jobb lesz, ha imádkozunk.
Békemenet
2013. április 01. 16:32
Éljen!!!! Éljen!!!!!!444 Éljen!!!!!4444 Én mindig is tudtam, éreztem, hogy nem fogtok minket cserben hagyni!!!!!!!!!!4444 Azért mert ti szeretitek ezt a szegény magyar népet!!!!!44444 Szpasszibá, Tavárisi, Szpasszibá!!!!!!4444 üdv Egy régi Fidesz-szavazó!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!